Ma 31 éve, 1981-ben emelkedett először magasba a Boeing 767-es prototípusa. Kettős évforduló a szeptember 26-i mivel a 767 utódmodelljét, a kompozit anyagokból készülő 787-es első példányát, igaz 30 évvel később, de ugyanezen az őszi napon adta át a Boeing.

1981. szeptember 26-án emelkedett először magasba az N767BA lajstromot viselő Boeing 767-es prototípus. A gép az 1978-ban jóváhagyott fejlesztési programban kitűzött első felszállási céldátum előtt négy nappal teljesítette szűzrepülését. Az első berepülés 2 óra 4 percen át tartott az everetti gyártósorról 1981. augusztus 4-én legördült legelső Boeing 767-essel.

A prototípus Pratt&Whitney JT9D típusú hajtóművekkel, Tommy Edmonds, Lew Wallick és John Brit berepülő pilóták irányításával hajtotta végre első repülését.

Érdekes dátumszerű egybeesés, hogy a Boeing szeptember 26-i napon adta át első 787-esét az All Nippon Airways számára. A tavalyi gépátadás óta 25 darab Dreamlinert szállítottak 6 különböző üzemeltető számára.

Mire az első 767-es augusztusban legördült a gyártósorról már több, mint 170 megrendelést jegyzett a Boeing típusra. Az első megrendelő 1978. július 14-én az United Airlines volt, amely 1.2 milliárd dollár értékben rendelt 30 darab Pratt&Whitney JT9D-7R4 hajtóművel szerelt 767-est.

Szép átkötés, hogy épp az a légitársaság állította forgalomba elsőként a máig népszerű Boeing 767-est, amely 2012. szeptember 22-én első amerikai üzemeltetőként vette át a 67-es „házon belüli” utódjának tekinthető, új generációs 787-es Dreamlinert. Ékes bizonyítéka, hogy a gyártóval hosszú múltra visszatekintő kapcsolatait hangsúlyozva különleges festéssel látja el álomgépeit az United.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A háromféle utasszállító változatban gyártott 767-es meghatározó szerepet töltött be a magyar repüléstörténetben is. Az egykori magyar nemzeti légitársaság 1993 májusában két saját tulajdonú Boeing 767-200ER (Extended Range) típusával kezdte meg hosszú távú járatainak menetrendszerinti üzemeltetését. A Malév flottájában összesen 5 darab Boeing 767-es szolgált: két darab 200-as és három darab 300-as szériába tartozó, amelyek mindegyike megnövelt hatótávú (ER) volt. A típus 1993-2008 között, 15 évig szolgált magyar nemzeti színekben. Egyik példány, a HA-LHB lajstromú 767-200ER a mai napig Ferihegyen található, tárolás alatt áll.

A légitársaságok körében leginkább a 11070km-es hatótávú és egyosztályos elrendezésben akár 350 utast is szállítani képest 767-300ER változat aratta a legnagyobb sikert. Ez a változat a mai napig a leggyakoribb a transzatlanti útvonalat repülő típusok között. Kihívók persze akadnak bőven, így a 767-es felett lassacskán eljár az idő.

Noha a neves Rockwell-Collins idén nyáron jelentette be, hogy Dreamliner alapú pilótafülkét fejleszt a 767-es, valamint testvértípusa, a kisebb 757-es számára, a jövő, ebben a méretosztályban egyértelműen a korszerűbb és gazdaságosabb, kompozit anyagokból készülő Boeing 787-esé.


A prototípus első repülése közben 1981. szeptember 26-án 2 óra 4 percet töltött a levegőben (Fotó: Boeing Company)

A Boeing több, mint 1000 darab 767-est gyártott, az ezredik példány ünnepélyes átadására 2011. február 2-án került sor az All Nippon Airways (ANA) számára és a típus még mindig gyártásban van. Legutóbbi nagy összegű megrendelője a FedEx, amely 2011 decemberében, illetőleg idén júniusban, 27+4 darab B767-300F (Freighter) változatra írt alá szerződést.

A gyártósornak egyelőre tehát koránt sincs leállás, a 767-es sztori folytatódik!

Az exkluzív fotóért köszönet Michael Lombardi Úrnak, a Boeing vállalati történészének!

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!