Több mint 1000 darab Boeinget is érinthet az az átvizsgálási procedúra, melyet az amerikai repülőgépgyár kérvényezett a Honeywell jeladóval felszerelt polgári gépek üzemeltetőitől a Rescu406AFN típusú vészhelyzeti jeladók esetleges meghibásodásának kiküszöbölése érdekében. – írja cikkében a Flightglobal hírportál.

Mint ismeretes, 2013. július 12-én Londonban kigyulladt az Ethiopian Airlines egyik Boeing 787-es repülőgépe, akkor még tisztázatlan okok miatt. A későbbi vizsgálatok után a szakemberek szerint biztosra vehető volt, hogy a Dreamliner vészhelyzeti jeladójában keletkezett elektromos jellegű probléma okozhatta az incidenst.

Az átvizsgálásban érintett repülőgépek a Boeing 717, Next Generation 737, 747-400, 767, és 777-esek egyes példányai közül kerülhetnek ki.

A Boeing szóvivője elismerte, hogy tudják, hogy rengeteg repülőgépről van szó, de mégis arra kérik a légitársaságokat, hogy amint csak lehetséges, végezzék el a felülvizsgálatokat, és legfeljebb 10 napon belül jelezzenek vissza afelől, hogy szükséges-e bármiféle intézkedést véghezvinni az esettel kapcsolatban. A világ számos légiközlekedési hatósága, és ügynöksége is elrendelte már a lítium ion akkumulátorral szerelt vészhelyzeti jeladók újbóli áttekintését.

A nyomozás idejére a brit légi baleseteket vizsgáló csoport (AAIB) azt javasolja, hogy a Honeywell Rescu406AFN típusú jeladókat vagy teljesen szereljék ki, vagy hatástalanítsák az üggyel kapcsolatos további fejlemények, és javaslatok megszületéséig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AAIB azt vizsgálja, hogy okozhatta-e egy esetlegesen zárlatos, szikrázó kábel a jeladó akkumulátorának lángra lobbanását, ugyanis az álló helyzetben lévő áramtalanított repülőgépen szinte csak ebben a szerkezetben van tűz okozásához elegendő energia.

A hivatalosan kiadott útmutatásnak eddig eleget tévő légitársaságok közül a United Airlines, és a japán All Nippon Airways már talált is hibás vezetékeket a Boeing 787-es Dreamlinerekből kiszerelt jeladókban, és már el is küldték a Honeywell cégnek további kivizsgálásra.

Napjainkig több, mint 6000 darab Rescu406-os jeladó került eladásra, miután megkapta a légi alkalmassági bizonylatot a Szövetségi Légügyi Hatóságtól (FAA).

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!