Bombafenyegetés miatt megszakította útját Amerikában az Air France francia légitársaság két utasszállító járata, amely Washingtonból, illetve Los Angelesből indult Párizsba – adta hírül kedd éjjel az amerikai és a kanadai média.

Az amerikai fővárosból induló repülőgépet a fenyegetés nyomán a kanadai Új-Skócia tartománybeli Halifaxba irányították, míg a Los-Angelesből felszállt gépet a Utah állambeli Salt Lake Citybe – számolt be róla a CNN és az NBC amerikai, valamint a kanadai CBC televízió.

A híradások szerint mindkét gép biztonságosan földet ért, és az utasokat kiszállították.

Mindkét kényszerleszállást telefonhívás miatt hajtották végre. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy ugyanaz a személy volt-e a hívó.

Az ügyben több biztonsági szolgálat, köztük a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) indított vizsgálatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy Egyptair járatot is megfenyegettek

Bombafenyegetés miatt néhány perccel a felszállás után visszatért a kairói repülőtérre az Egypt Air egyiptomi légitársaság Hurghadába tartó gépe – jelentette szerdán honlapján az al-Vafd című napilap.

A légitársaság egyik illetékese szerint a kedd este 22.40-kor felszálló gépen egy cseh nő riasztotta az utaskísérőket, hogy a mellette ülő utas egy üzenetet kapott a telefonjára, amely szerint pokolgépet helyeztek el a repülőn. A pilóta ezek után értesítette az illetékes szerveket, és visszatért a kairói repülőtérre.

Az al-Vafd forrása szerint a gép helyi idő szerint 23.10-kor szállt le a légikikötő biztosított részén, ahol az összes utast leszállították. A gép csomagterét is kiürítették. Az utasokat ezek után egy másik repülővel szállították Hurghadába, kivéve a cseh nőt, férjét és azt az utast, aki az SMS-üzenetet kapta. A biztonsági vizsgálatok során kiderült, hogy a riasztás hamis volt.

Az egyiptomi ONA hírügynökség másként írta meg a történteket. A hírügynökség szerint még a felszállás előtt jelentette egy utas a személyzetnek, hogy a mellette ülő utas az október 31-én lezuhant orosz gépről tett fel bejegyzéseket egy közösségi portálra. Repülőtéri biztonsági források szerint a pilóta ezek után értesítette az illetékeseket a terroristagyanús utasról, illetve annak lehetőségéről, hogy robbanószerkezet van a gépen. Az ONA értesülései szerint a gép, az utasok és a csomagok átvilágítása során ez nem bizonyosodott be.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!