December 7-én a délelőtti órákban egy ismeretlen telefonon hívta fel az orosz rendőrséget azzal, hogy robbanószerkezet van az Aeroflot egyik levegőben lévő járatának fedélzetén, a fenyegetés azonban hamisnak bizonyult.

Az ismeretlen telefonáló azt állította, hogy az Aeroflot Moszkvából Irkutszkba tartó járatának fedélzetén helyeztek el robbanószerkezetet, értesült a TASZSZ hírügynökség.

A telefonhíváskor a gép már közel járt a célállomáshoz, ezért a hatóságok döntése alapján a lehető leggyorsabban leszállt, a fedélzeten tartózkodó 119 utast és hat fős személyzetet pedig evakuálták a fedélzetről.

A gép átvizsgálása megállapította, hogy semmilyen robbanószerkezetet nem helyeztek el, a fenyegetés hamis volt.

A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, amely hamar eredményre is vezetett, az eset utáni délutánon már sikerült is azonosítani egy személyt. Vele kapcsolatban a hatóságok csak annyit közöltek, hogy szocsi lakos, és gyanúsítottként kihallgatták.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.