Meghatározó jelentőségű lesz az idei párizsi légi szalon a Bombardier repülőgépgyár számára. Nemcsak azért, mert összesen négy gépükkel is jelen lesznek a neves rendezvénynek hagyományosan helyet adó Le Bourget repülőtéren, hanem azért is, mert a legújabb típusuk, a CSeries fog először nemzetközi színtéren debütálni.

Méghozzá rögtön kétféle típusváltozattal is. A várhatóan 2016 első félévében forgalomba kerülő CS100-ast állóhelyén, a hosszabb törzsű CS300-ast pedig állóhelyén és bemutató repülés közben is megcsodálhatja majd a közönség a jövő hét hétfőn kezdődő párizsi légi szalonon, de ott lesz még másik két fontos típus a regionálisok közül. Az egyik a CRJ1000 NextGen lesz, a másik pedig, hogy a turbolégcsavaros kínálat is képviseltesse magát a Q400 NextGen.

Bemutatót repülni azonban csak a CS300-as fog, ami azért sem véletlen, mert ez a szalon a Bombardier számára elsősorban az új CSeries-ről szól. A nyilvánvaló cél, hogy a minél nagyobb figyelem felhívás, reklám mellett lehetőleg a megrendelési darabszámok is elinduljanak felfelé. A CSeries rendelésállománya ugyanis még csak összesen 243 darab lezárt megrendelésnél tart, amelyből 63 a CS100-as és 180 a CS300-as részesedése.

A Cseries 100-as egyik prototípusa. (Fotó: Bombardier Aerospace) | © AIRportal.hu

A Cseries 100-as egyik prototípusa. (Fotó: Bombardier Aerospace)

Bombardier Q400 NextGen (Fotó: Bombardier Aerospace) | © AIRportal.hu

Bombardier Q400 NextGen (Fotó: Bombardier Aerospace)
Bombardier CRJ1000 NextGen (Fotó: Bombardier Aerospace) | © AIRportal.hu

Bombardier CRJ1000 NextGen (Fotó: Bombardier Aerospace)

A sorozatos késéseket elszenvedett program eredetileg 2013-ban tervezte átadni az első sorozatgyártott CSeriest, vagyis a CS100-as legkevesebb három éves csúszásban van, amit a vevők sem néznek túl jó szemmel. Ezen kell most Párizsban szépíteni, avagy lenyűgözni a közönséget és demonstrálni a típus nagyszerű képességeit.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A CSeriesnek pedig tényleg van egy aduásza, méghozzá az, hogy jó ideje az első vadonatúj fejlesztésű keskenytörzsű utasszállító, amelynek nemcsak hajtóművei, hanem egész konstrukciója friss fejlesztéseken alapszik. Ezt természetesen visszatérően hangoztatja is a gyártó. Legutóbb Fred Cromer, a Bombardier Commercial Aircraft elnöke nyilatkozott úgy, hogy nagy büszkeség számukra, hogy az iparág elmúlt 25 évének első, alapjaiban új keskenytörzsű típusát mutathatják be Párizsban.

A CS300-as úton Párizsba

Forrás: Bombardier Aerospace YouTube Csatorna – 2015. június 10.

Az észak-amerikai kontinenst először elhagyó CSeries prototípusoknak azonban más fontos programjai is lesznek. A CS100-as a párizsi szalont követően Zürichbe repül, hogy az indító légitársaság, a Swiss bázisán is bemutatkozzon. A CS300-as pedig még június 19-én Belfastba, a Bombardier ottani üzemébe látogat, ezzel leróva tiszteletét az észak-írországi gyárkomplexum előtt, ahol a típus szárnyai készülnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!