Az orosz kormány és a VEB bank is nagy erőkkel készül támogatni azt az projektet, amely szerint a szamarai székhelyű Aviakor Bombardier Q400-asok gyártásába kezdene – adta hírül a RussianAviation.

A tervek szerint az Aviakor, amely egykor olyan nagyérdemű típus kibocsátója volt, mint a Tupoljev 154-es, évi 20 darab Bombardier Q400-ast gyárthatna – azzal fedezve az orosz légiközlekedésben, a regionális típusok iránt jelentkező égető szükség egy részét.

A közlekedési és kereskedelmi tárcát vezető miniszter szerint már tárgyalásokat is folytattak a kanadai repülőgépgyárral egy oroszországi üzem létesítését illetően, amelyben nemcsak végszerelést, hanem akár egyes komponensek gyártását is végezhetnék.

Ezzel némileg ellentmondásos a Bombardier repülőgépgyár oroszországi képviseletvezetőjének nyilatkozata: „A kormány érdeklődése ilyen projektek iránt érthető, hiszen az orosz piacon sürgős igény van a regionális légiközlekedés fellendítésére.” – mondta Szergej Ermolajev, aki mint hozzátette konkrét ajánlatot még nem kaptak az orosz fél részéről.

Fontos mérföldköve az együttműködésnek, hogy a moszkvai székhelyű Interstate Aviation Comittee (IAC) idén júniusban adott ki Oroszországra és a Független Államok Közösségének (FÁK) országaira érvényes Bombardier Q400 típusengedélyt. Erről bővebben korábbi cikkünkben olvasható.

Ermojalev azt azonban megerősítette, hogy a Bombardier érdekelt lehet a gyártás Oroszországba telepítésében. A vállalatnak már vannak hasonló tapasztalatai Kínában és Mexikóban, de azok más alapokon nyugszanak. A hírek szerint az orosz fél vegyesvállalat létrehozásában gondolkodik, amelyben a többek közt a Szuhoj és az Irkut tervezőirodákat is magába foglaló United Aircraft Corporation (UAC) lenne a partner.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az elképzelések szerint évi 20 darab Q400-as gördülne le az Aviakor gyártósorairól (Fotó: Bombardier)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!