Börtönt szabna ki az Air New Zealand üzemeltetési vezetője azokra, akik veszélyes helyen, vagy módon drónoznak. Ezt az után mondta, hogy vasárnap egy drón veszélyesen közel repült a cég éppen landoló egyik repülőgépéhez.

Az Airline Ratings által idézett hajózó személyzet beszámolója szerint a drón olyan közel repült a végső megközelítésen lévő Boeing 777-eshez, hogy azt hitték, az egyik hajtómű beszívta a vezető nélküli eszközt. Az NZ92-es járattal Tokió-Hanedáról Aucklandbe érkező gépen 278 utas volt.

Az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a drónt végül nem szippantotta be a hajtómű, de azt nagyjából 5 méterre közelítette meg. A légitársaság szerint ez volt a második eset, hogy valamelyik gépüket, illetve a fedélzeten tartózkodókat egy drón veszélyeztette. Az előző eset március 6-án volt, akkor a repülőtér üzemét fél órára fel is kellett függeszteni.

Fotó: Air New Zealand

David Morgan, a légitársaság üzemelési vezetője azt mondta, folyamatosan emelkedik a drónnal elkövetett súlyos incidensek száma, ezért a jogalkotóknak az emberek oktatásával és szigorúbb büntetéssel meg kell védeniük a légiközlekedés biztonságát.

„Teljesen világos, eljött az ideje annak, hogy keményebb büntetéseket szabjanak ki azokra, akik repülőtér közelében drónoznak. Életet veszélyeztető esetekben börtönbüntetés lenne a megfelelő” – mondta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A jelenlegi törvények szerint Új-Zélandon jelenleg hasonló bűnesetért 5000 dollár, nagyjából 900 ezer forint pénzbírság szabható ki. A szigetország légiforgalmi szolgáltatója már tapasztalta a drónok elszaporodását és ezzel együtt a szabálysértések számának növekedését is: már hetente kapnak jelzést ilyen esetekről. Állításuk szerint azonban a jelenlegi léfogirgalmi irányító technológia nem képes kezelni a helyzetet.