Jövőre veszi át első Airbus A380-asát a British Airways és rövidesen szolgálatba állnak az első Boeing 787-es Dreamlinerek is. Ennek kapcsán ismertette előzetes járatüzemeltetési terveit a brit nemzeti légitársaság – adta hírül a British Airwayst és az Iberiát tulajdonló IAG Csoport egyik vezetőjétől származó forrásokra hivatkozva a spanyol nyelvű repülési hírportál, a FlyNews.es

A British Airways Hong Kong, Peking, Szingapúr és New York városaiba tervez járatokat üzemeltetni Airbus A380 típusú utasszállító repülőgépeivel – nyilatkozta Enrique Dupuy, a brit és a spanyol nemzeti légitársaságot tulajdonló IAG Csoport gazdasági igazgatója.

A brit nemzeti légitársaság 2007-ben egyszerre jelentette be, hogy Airbus A380-asokkal és Boeing 787-esekkel fejleszti flottáját. A légitársaság közleménye szerint a 787-esek a 21 darabos 767-300-as, míg az A380-asok az 57 darabos 747-400-as flottát váltják szép fokozatosan. A British Airways összesen 12 darab A380-ast és 24 darab B787-est rendelt 2007-ben. Annak érdekében, hogy kellő tartalékokkal rendelkezzen a vállalat már akkor 7 darabos A380-as és 18 darabos B787-es rendelési opcióval egészítette ki a szerződéseket. A légitársaság – nem meglepő módón – mindkét típust Rolls-Royce hajtóművekkel rendelte.

Az első Airbus A380-as 2013-ban érkezik a flottába, hogy a típus mihamarabb szolgálatba állhasson az British Airways Londonból induló ázsiai, valamint észak-amerikai járatain. „A sokkal nagyobb gépeinket azokon a sűrű forgalmú útvonalakon fogjuk használni, amelyeken slot korlátozások vannak érvényben. Amennyiben nem növelhetjük járataink sűrűségét, nagyobb repülőgépeket indítunk” – nyilatkozta Enrique Dupuy.


British Airways Boeing 787 Dreamliner (Rendering: Boeing Media)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 787-es Dreamlinerek terevezett járatairól szűkszavúan bár, de mégis említést tett az IAG gazdasági igazgatója, aki úgy tájékoztatta a közvéleményt, hogy az új generációs szélestörzsű gépeieket újabb ázsiai útvonalak létesítésére kívánják majd használni. Konkrét desztinációkat azonban egyelőre nem kívánt megnevezni, azt azonban egyértelművé tette az igazgató, hogy útvonalhálózatukat fejleszteni kívánják az ázsiai térségben.

A 2011-es újabb bejelentés: Folytatódik a flottafejlesztés? – A Britisht is érdekli az új generációs 777-es

A British Airways 2011 szeptemberben jelentette be, hogy öregedő Boeing 747-es típusainak leváltását szem előtt tartva tanulmányozni fogja az Airbus és a Boeing legújabb fejlesztésű szélestörzsű repülőgép kínálatát. Alexander Grant, a British Airways flottatervező vezetőjének akkori nyilatkozata szerint a brit nemzeti légitársaság az Airbus A350XWB hosszított változatainak és a Boeing 787-es, ugyancsak hosszított változatainak figyelembevételén túl a Boeing repülőgépgyár legújabb szélestörzsű fejlesztését, az új generációs Boeing 777-8X, illetőleg -9X változatokat is lehetséges alternatívaként tartja számon.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!