A Budapest Airport 2014-ben minden korábbi utasforgalmi rekordot felülmúlt. A magyar főváros repülőtere az elmúlt évben 9 155 961 utast szolgált ki, ami tekintélyes, 7,5 %-os növekedést jelent 2013-hoz képest. Több új légitársaság is megjelent és új célállomásokra indítottak járatokat, a legtöbb már itt lévő légitársasági partner pedig növelte járatainak számát vagy kapacitását.

9 155 961 – egészen pontosan ennyi induló és érkező utas vette igénybe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 2014-ben. Ez a szám jelentősen felülmúlja a korábbi, 2011-ből származó 8,9 milliós utasforgalmi csúcsot. A forgalom az egész év folyamán dinamikusan nőtt; nem kevesebb, mint hét hónap statisztikája (február, március, április, május, június, november és december) hozott abszolút rekordot a repülőtér történetében. A nem-schengeni forgalom aránya 36 %-ra nőtt, ami egészségesnek mondható, és csökkenő mértékű függőséget jelent az Európán belüli forgalomtól.

A légitársaságok átlagos kihasználtsági mutatója (az ún. load factor) szintén rekord szintre, 79 %-ra emelkedett, ami jól mutatja a turisták és az üzleti utazók folyamatosan fokozódó érdeklődését Magyarország, illetve Budapest iránt. Ez a kiváló adat igen vonzóvá teszi Budapestet a légi járatok üzemeltetői számára, és jó alapot szolgáltat a további bővítésekhez.

Az utasszám december 17-én lépte át a 9 milliót. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az utasszám december 17-én lépte át a 9 milliót. (Fotó: AIRportal.hu)


2015-ben újabb rekord várható, de a 10 milló még messze van

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport légiközlekedési szakembereinek előzetes előrejelzései 2015-re további növekedést vetítenek elő, akár 9,6 millió utast is meghaladó szintre. A folyamatosan növekvő forgalom mellett a repülőtérnek sikerült tovább javítania az utazási élmény színvonalát, amit a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által koordinált, anonim utas-elégedettségi felmérések minden korábbinál jobb eredményei is megerősítenek.

„Rendkívül büszkék vagyunk a 2014-ben elért rekordokra; úgy véljük, ez az elmúlt három év kemény munkájának az eredménye. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy új légitársaságokat és új járatokat hozzunk Budapestre. Ugyanakkor ez a turisztikai iparág szereplőinek a közös sikere; a légitársaságoktól kezdve az utazási irodákon és a szállodákon át egészen stratégiai partnerünkig, a Magyar Turizmus Zrt.-ig.” – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „Ez a dinamikus növekedés lehetővé teszi a számunkra, hogy folytassuk repülőtér-fejlesztési és modernizációs programunkat, amelynek keretében csak az idén több mint 5 milliárd forintot (kb. 15 millió eurót) fordítunk beruházásokra. A Wizz Air számára új repülőgép-karbantartó hangárt építünk a repülőtér területén, és a műszeres leszállító rendszerünket (ILS) is felújítjuk. Az utasforgalom dinamikus növekedésének köszönhetően a budapesti repülőtér, illetve a hozzá kapcsolódó számtalan vállalat együttesen a délpesti régió legnagyobb munkaadója marad.”

2015-ben lesz transzatlanti járat is és megjelenik a BUD palettájáról eddig nagyon hiányzó Iberia is

A Budapest Airport már tavaly bejelentette, hogy 2015 nyarán ismét lesz hosszú távú, transzatlanti járata a kanadai Air Transat légitársaság révén, illetve a Wizz Air ugyanekkor már a kilencedik gépét fogja a repülőtérre telepíteni. További új járatok is indulnak, például Spanyolországba az Iberia üzemeltetésében, illetve egy másik spanyol légitársaság, a Vueling Barcelonába és Rómába repül majd.

„Úgy néz ki, 2015 újabb rekord év lesz, elsősorban a jelentősen növekvő turizmusnak köszönhetően, ami új légitársaságokat csábít Budapestre, meglévő partnereinket pedig arra sarkallja, hogy bővítsék járathálózatukat.” – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

Hozzátette: „Idén több mint 9,6 millió utasra számítunk, ami jó hír a magyar gazdaság számára, illetve hozzájárul a foglalkoztatás bővüléséhez, elsősorban a turizmusban és a szállodaiparban. Közben a szolgáltatási színvonalat tovább növeljük a repülőtér-üzemeltetés minden területén, a parkolóktól kezdve a digitális platformokon át az utasbarát kereskedelmi szolgáltatásokig.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!