Nem kevesebb, mint tíz különféle kategóriában ismerte el a Budapest Airport azoknak a légitársaságoknak a teljesítményét, amelyek az elmúlt évben a maguk területén a legtöbbet tettek a magyarországi légiforgalom, az üzleti utazások, a turizmus, a városlátogató utak fellendítéséért. Az immár hagyományos, 6. légitársasági gálaestet és díjátadó ceremóniát különleges hangulatú helyszínen, a rendezvényközponttá átalakított 1. Terminálon rendezték.
„Nagyon nehéz év van a hátunk mögött és emiatt különösen nagyra értékeljük azokat a közös erőfeszítéseket, amelyeket a légitársaságok tettek a budapesti forgalom fellendítése érdekében” – így foglalata össze ünnepi üdvözlésében a 2012-es év tapasztalatait Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A Budapest Airport immár hatodszor megrendezett gálaestjén a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek, az utazási irodák és tour operátorok, a repülőtéri partnercégek, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az NKH Légügyi Hivatalának képviselői vettek részt a ferihegyi 1. Terminálon.
Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója elmondta, hogy a nehéz körülmények ellenére az utasforgalom mindössze 4,7 %-al csökkent, viszont a le- és felszállások száma drasztikus, több, mint 20 %-os visszaesést mutat Budapesten. A Budapest Airport igyekezett rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, az újonnan megjelent légitársaságok igényeihez, új szolgáltatásokkal bővítette kínálatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Budapest Airport az elmúlt évben jelentősen veszített régiós légiközlekedési központ szerepéből, hiszen a szomszédos országokból Budapesten repülőre szálló utasok részaránya egyetlen év alatt 22 %-ról 5 %-ra esett vissza.
A Budapest Airport 6. Díjátadó Gáláján a következő légitársaságok és utazási irodák kaptak elismerést:
Legjobban fejlődő hagyományos légitársaság: Qatar Airways
Legjobban fejlődő diszkont légitársaság: Wizz Air
Legnagyobb növekedésű hagyományos légitársaság: TAROM
Legnagyobb növekedésű diszkont légitársaság: Norwegian
Legjobb repülőtéri marketing: Turkish Airlines
Legjobban növekvő új légitársaság: Ryanair
Legjobban fejlődő cargo légitársaság: Cargolux
Legjobb városi hosszú hétvége kínálat: Jet2.Com
Legpontosabb légitársaság: airBaltic
Legjobb teljesítményű utazási iroda: OTP Travel