A nyári idegenforgalmi szezon lassú, de határozott fellendülése Budapesten is feledteti a tavaszi izlandi vulkánkitörés okozta kiesést: a júliusi utasforgalmi statisztikák már mérsékelt, de határozott emelkedésről beszélnek. A Budapest Airport forgalma 2010 júliusában 3,1 %-kal volt magasabb, mint az előző évben.

Az idei év júliusában összesen 897 783 induló és érkező utast regisztráltak a Budapest Airport statisztikái és ez a szám 3,1 %-kal magasabb, mint az elmúlt évben. Az adatok elemzéséből az is kiderül, hogy ezzel július végéig a növekedés 0,5%-os a tavalyi év első hét hónapjával összehasonlítva, ami azt jelenti, hogy ha kis mértékben is, de sikerül ellensúlyozni az egész Európát légiközlekedési káoszba taszító április vulkánkitörés következményeit. Bár a budapesti légikikötő „csak” négy napig volt zárva áprilisban, a nyugat- és észak-európai repülőterek tartós kiesése miatt áprilisban a magyar főváros repülőtere is mínusszal zárt.

Az azóta tapasztalható forgalomnövekedés tartósnak bizonyul, az idegenforgalmi statisztikák elemzéséből az derül ki, hogy elsősorban a külföldiek számának növekedése jelentette a bővülés bázisát Budapesten. Paradox módon, az utasok számának növekedésével párhuzamosan csökkent az ún. „repülőgépmozgások”, azaz a le- és felszállások száma, amely 2,4 %-kal volt kevesebb, mint tavaly júliusban. Ez azt jelenti, hogy sikerült a légitársaságoknak növelniük az ülőhely-kihasználtságot (az ún. load factort), amelynek aránya júliusban 1,7%-os növekedés után elérte a 78 %-ot. (Ez a mérőszám azt jelenti, hogy pl. egy 100 férőhelyes repülőgép esetében átlag 78 utast szállítottak).

Különösen jól teljesített a magyar hátterű Wizz Air, amely júliusban újabb, sorrendben negyedik Airbus A 320 típusú gépét telepítette Budapestre és egy sor új járatott nyitott, egyebek mellett új olaszországi repülőterekre (Pisa, Bari) és ma jelentette be két új, törökországi járatának elindítását Isztambulba és Antalya-ra. Két számjegyű volt júliusban a Lufthansa növekedése is a budapesti járatoknál.
Ennek oka részben az, hogy a Lufthansa módosított és kényelmesebbé tette az utasok számára a müncheni, frankfurti és düsseldorfi járatok indulási és érkezési időpontját, valamint, hogy sikeresnek bizonyult a Lufthansa Italia Milánó/Malpensa járata. Figyelemre méltó a fapadosok közül a Germanwings piaci térhódítása, amely egyébként az egyik ír diszkont légitársaság által leállított észak-német régiót szolgálja ki új, hannoveri járatának elindításával, ami több mint húsz százalékos növekedést hozott a légitársaságnak a budapesti járatokon.

Szintén dinamikus növekedést mutatnak a Budapest Airport hosszú távú járatai: így a Delta Airlines 22 %-kal több utast szállított naponta közlekedő new yorki gépével, míg a Hainan légitársaság pekingi járatának sűrítése 48 %-os utasszám növekedést hozott. Ugyancsak a nyaralási szezon nyertese a chartergépeket üzemeltető Travel Service, amely szintén közel húsz százalékkal növelte forgalmát.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ami az európai nagyvárosok budapesti forgalmát illeti, a legnagyobb utas létszámot London érte el (igaz, itt Heathrow, Luton és Gatwick járatai összeadódnak), ezt követi Párizs, majd Frankfurt, Brüsszel, Amszterdam, München, Zürich és Stockholm következik, a TOP 10-es listát Dublin és Helsinki zárja.

Forrás: Budapest Airport közlemény

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!