Négy hónappal a bezárás után rendezvényközpontként nyitotta meg kapuit az üresen álló a ferihegyi 1. Terminál utasforgalmi épülete. A Budapest Airport a korábbi elképzelésnek megfelelően az értékes épület állagmegóvása mellett döntött, így a terminál továbbra is használatban marad. A Terminal 1 Airport Event Center október 1-től rendezvényhelyszínként ad otthont céges- és magánrendezvényeknek.

Október 1-jétől Terminal 1 Airport Event Center néven rendezvényközpontként nyílt meg újra a budapesti repülőtér májusban kényszerűségből bezárt 1. Terminálja. A vagyonkezelő Budapest Airport Zrt. már a záráskor kijelentette: a bezárásra ítélt épületnek továbbra is jó gazdája marad, az 1. Terminál kiváló állapotát továbbra is megőrizi, ennek keretében pedig meg kellett vizsgálni, milyen módon hasznosítható más célra a repülést szolgáló épület. A repülőtér üzemeltetője külső partnerek bevonásával létrehozta az Terminal 1 Airport Event Centert, amely lehetővé teszi az épület rendezvényhelyszínként való használatát céges- és magánrendezvények számára egyaránt.

A felülről nézve egy repülőgép sziluettjét kirajzoló 1. Terminál közel kétezer négyzetméteren, három földszinti csarnokkal, hatalmas galériával és futópályára néző tetőterasszal várja vendégeit – talán nem is kérdés: a repülőtér közelsége, a Bauhaus stílusban megépített terminál Magyarországon páratlan lehetőséget nyújt a rendezvényszervezők számára. Az egyedülálló adottságok mellett több mint 400 autó parkolása lehetséges, emellett mozgáskorlátozott vendégek is akadálymentesen közlekedhetnek a terminál teljes területén. A Budapest Airport elképzelései szerint a terminálépület kivételes adottságaival elsősorban nagyobb létszámú, exkluzív rendezvényeknek szolgálhat helyszínéül, a gálavacsoráktól kezdve a konferenciákon, ügyféltalálkozókon át egészen az autó bemutatókig.

A Budapest Airport 2012. május 29-én este zárta be az 1. terminált, az összes fapados légitársaság a 2. Terminálra költözött.
Fotó: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az 1. Terminál épületét filmforgatásokhoz is igénybe lehet venni, hiszen Európában szinte sehol sem lehet működőképes, de üres terminálon filmet forgatni. Ferihegyen viszont meg lehet spórolni a drága és egyedi díszletépítés teljes költségeit. Nem véletlen, hogy a népszerű Die Hard-sorozat 5. filmjének (A Good Day to Die Hard) egyes jeleneteihez háttérként az 1. Terminálra támaszkodott a gyártócég és a Mid-Atlantic Films mintegy négyszáz fős stábja. A főbb jelenetek a hangárok illetve a 2. Terminál előtt forogtak.

Az ifjabb Dávid Károly tervei alapján 1939 megálmodott, majd 1950-ben átadott, ma már műemléki védelem alatt álló épület 2005-ben teljes felújításon ment keresztül, így maradéktalanul megfelelt naponta több ezer utas kiszolgálására. A Malév csődje nyomán azonban Budapest Airport egy sor költségcsökkentő lépés részeként május 30-án a teljes utaskiszolgálást áthelyezte a 2. Terminálra, így az 1. Terminál utasforgalmi területei azóta üresen álltak. A rendezvényközpont létrehozásával várhatóan újra megtelnek a repülőtéri épület várói, galériája és terasza.

„Büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország, ha nem a régió egyik legkülönlegesebb rendezvényhelyszínét hoztuk létre a repülőtéri forgalmi előtér és a futópálya közvetlen szomszédságában álló korábbi terminálépületben” – mondta el Trencsén Andrea, a Budapest Airport légiközlekedési marketing és termékfejlesztési vezetője. Hozzátette: „Célunk, hogy az 1. Terminál minőségének megfelelően magas színvonalú rendezvényeknek adhassunk otthont.”

A Budapest Airport és partnerei 2012. október 25-én, kedden tartanak nyílt napot a rendezvény- és konferencia-szervező cégek számára az új Terminal 1 Airport Event Centerben. A tervek szerint az első önálló események, rendezvények akár heteken belül – menetrendszerűen megérkezhetnek a terminálra – áll a Budapest Airport közleményében.

Ajánlott cikk: Fotóriport a kiürített 1. Terminálról

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!