Tartható a Liszt Ferenc-repülőtér légiforgalmának szombat délelőtti újraindítása, ha nem jelentkezik előre nem látható műszaki probléma – közölte Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken késő este az MTI-vel.

Mint mondta, jó ütemben haladnak a helyreállítási munkák, az elektromos rendszerek egyenkénti visszakapcsolása és tesztelése, ezeket egész éjszaka folytatják a szakemberek.

A leállás mintegy 7500 utast érintett, közülük mintegy harmincan kénytelenek a repülőtéren tölteni az éjszakát, róluk a Budapest Airport és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság gondoskodik. Napközben az utasok ellátása és elszállítása a reptérről rendezett körülmények között zajlott – tette hozzá.

A Budapest Airport legközelebb a reggeli órákban ad tájékoztatást a helyzetről. A repülőteret műszaki hiba miatt pénteken dél előtt nem sokkal zárták le és az összes érkező és induló járatot törölték. A reptér bezárása összesen 103 induló és 84 érkező járatot érintett pénteken.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!