Diszkont légitársaságot hozott létre az izraeli El Al. Az új légitársaság neve UP, amely az elkövetkező hetekben már meg is kezdi jegyeinek értékesítését. Az első járatok a tervek szerint jövő év március 30-tól indulnak Tel Avivból. A célállomások Berlin, Kijev, Prága, Lárnaka és a magyar főváros, Budapest lesznek – tájékoztatta az AIRportal.hu-t az El Al magyarországi képviselete.

Az UP az anyacégtől eltérő, a low-cost modellnek megfelelő könnyedebb dizájnt vezet be repülőgépein, amelyek fedélzete kétféle komfortosztállyal, Economy és a valamivel több kényelmet, nagyobb lábteret jelentő Economy Plus-szal áll az utasok rendelkezésére. A flotta az égboltot felhőkkel szimbolizáló festésmintát viselő, 5 darab Next Generation Boeing 737-800-as típussal fog üzemelni, amelyeken egyedül a vezérsík jeleníti majd meg az El Al rokonságot.

Az UP egyik legfontosabb mottója, hogy kizárólag azokért a szolgáltatásokért kér majd pénzt, amelyet az utas igénybe is szeretne venni, ezért rögtön kétféle díjcsomagot kínálnak. Az UP Basic jegy lényegében semmilyen extrát nem tartalmaz. Amennyiben az utas nagyobb poggyászt, fedélzeti ellátmányt, vagy előre foglalt ülőhelyet szeretne azért a jegyáron felül, külön fizetnie kell. Ezzel szemben az UP Smart foglalóknak már szélesebb a jegyárban foglalt választási lehetőségük, valamint a Ben Gurion repülőtér King David váróját is igénybe vehetik, míg a járat indulására készülnek.

Az El Al törzsutas-programja, a Matmid Club az UP értékesítési rendszerével is össze lesz hangolva, így az ő járataikon is működni fog. A tagok tehát itt is gyűjthetik majd pontjaikat, sőt a prémium felhasználók további előnyökből, szolgáltatásokból is részesülhetnek a státuszuknak megfelelően.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Boeing 737-800 látványterv. (Forrás: El Al)


A rövidesen induló jegyértékesítés során akciós bevezető árakkal igyekszik az UP leendő utasai kedvére tenni és a 2014. március 30-tól június 30-ig szóló foglalásokra prágai és budapesti járatai esetében 69 dolláros, míg lárnakai, kijevi és berlini útvonalaira 99 dolláros egyirányú, izraeli indulásra érvényes árakat kínálnak. A nevezett városokba a ciprusin kívül mindenhová heti 11 járattal készül az UP. Lárnakába pedig hetente hatszori járatsűrűséget terveznek.

Az UP színre lépése Budapesten különösen érdekes lehet, mivel a Malév megszűnését követően a Wizz Air diszkont légitársaság nyerte el az egykori magyar nemzeti légitársaság Tel Aviv-i járatüzemeltetési jogait és egy újabb, hasonló modellben működő szereplő megjelenése természetszerűen árversenyt hív életre.

A Wizz Air egyosztályon 180 utas szállítására képes Airbus A320-as típusaival közlekedik a magyar fővárosból Izraelbe. Az UP Boeing 737-esei ugyancsak ennyi ülőhelyet kínálnak majd, 36 Economy Plus és 144 Economy elrendezésben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!