Címlap Címkék E-Fan X program

Címke: E-Fan X program

Elkaszálta az E-Fan X programot az Airbus, egyedül folytatja a Rolls-Royce

Kiszállt a repülőgépgyártó az elektromos hajtóművel felszerelt regionális utasszállító megvalósítását cézó programból, mert más irányban akar vizsgálódni, brit partnere viszont folytatja a teszteket.

Magyarországi leányvállalatot hozott létre a Rolls-Royce

Munkavállalói konzultációt követően a Rolls-Royce felvásárolta a Siemens korábban eAircraft részlegként ismert elektromos és hibrid légi hajtásrendszereket fejlesztő üzletágát.

Elektromos hajtóművek teszteléséhez szerzett be egy ARJ-100-ast az Airbus

Két éven belül a levegőbe emelkedhet az első, részben elektromos meghajtású hajtóművel felszerelt utasszállító repülőgép.

Elektromos meghajtású kereskedelmi repülőgépet fejleszt partnereivel az Airbus

Az E-Fan X hibrid-elektromos technológia első repülés közbeni tesztelését 2020-ra tervezik az együttműködésben részt vevő cégek, az Airbus, a Rolls-Royce és a Siemens.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Projekt menedzser (építőmérnök)

Budapest Airport Zrt.

Műszaki ellenőr (ME-É, ME-M)

Budapest Airport Zrt.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Bevételezés támogató munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőtéri üzemirányító

Budapest Airport Zrt.

Sales & Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Alkatrésztisztító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Repülőgép mérnök – műszaki

Smartwings Hungary Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Repülőgépvezető Oktató

Fly-Coop Academy Kft.

Műszaki ellenőr (ME-VZ-I, ME-KÉ)

Budapest Airport Zrt.

Sheet metal technician

Skyways Technics

Planning Officer

Skyways Technics

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.

Commercial services specialist

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »