Címlap Címkék EasyJet Europe

Címke: easyJet Europe

Füstszag miatt szakította meg útját az Easyjet Budapestről induló járata

A Budapestről Lyonba tartó Airbus A319-100-as személyzete a pilótafülkében érezhető füstszag miatt Grazban szakította meg útját hétfőn este.

A berlini repülőtéren épít karbantartóbázist az Easyjet

Az épületben egyszerre négy, legfeljebb Airbus A321-es méretű repülőgép hangári karbantartási feladatait végezhetik majd 2023-tól.

Teljesen leálltak az Easyjet kereskedelmi járatai

Az Easyjet az elmúlt napokban 45 000 utasát vitte haza 650 „mentőjáratán”, ezt a kormányzati szervekkel együttműködve folytatja, de kereskedelmi járatait a lezárások és utazási korlátozások miatt szünetelteti.

Az összes járata szén-dioxid-kibocsátását kompenzálja az Easyjet

A brit diszkont cég ezentúl minden belföldi és nemzetközi járatának szén-dioxid-kibocsátását ellentételezi. 
video

Hátratolás közben koccant két repülőgép Schipholon

A két egymásnak háttal álló repülőgép hátratolását szinte egyszerre kezdték meg a földi kiszolgálók ugyanarra a gurulási nyomvonalra.

Brexit: haladékot kaphatnak a légitársaságok tulajdonosi hátterük rendezésére

Egy évet kaphatnak a légitársaságok tulajdoni viszonyaik rendezésére az Egyesült Királyság unióból való kilépése után, az IAG-holding eközben nehéz helyzetben van a tulajdonosi szerkezete miatt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »