Címlap Címkék Pilóta

Címke: pilóta

Két éve történt a Germanwings-katasztrófa

Két évvel ezelőtt, 2015. március 24-én csapódott hegynek a Germanwings Barcelona-Düsseldorf járatát teljesítő A320-as, senki nem élte túl a szerencsétlenséget.

Rázós, elpattanós oldalszeles leszállások A330-asokkal

Az Airbus A330-as az egyik olyan típus, amelyik a leggyönyörűbben és legfinomabban képes leszállni. Persze erős oldalszélben azért akadnak számára is kihívások.

Happy landings – vegyesfelvágott Frankfurtból

Happy landings - vegyesfelvágott Frankfurtból

Amikor még a gyakorlott légiutasok is megizzadnak

A Doris nevű vihar sok fennakadást okozott a brit reptereken...

2022-ig nem sztrájkolnak a Lufthansa-pilóták

Ötéves huzavona után megszületett a bérmegállapodás a német Lufthansa légitársaság és a vállalat pilótáit képviselő szakszervezet között.

Látványos fel- és leszállások minden mennyiségben!

Érdekes repülőgépek, látványos le- és felszállások 15 percben.

IATA: többen haltak meg repülőgép-balesetben 2016-ban

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) repülésbiztonsági jelentése szerint 2016-ban többen haltak meg balesetben, mint egy évvel korábban.

Súlyos pilótahiányra figyelmeztet a SkyWest

Súlyos pilótahiányra hívta fel a figyelmet képviselőházii felszólalásában a SkyWest amerikai légitársaság vezetője, a folyamat következményei szintén súlyosak.

Budapesten toboroz pilótákat az Emirates

Budapesten keres tapasztalt pilótákat az Emirates, a világ egyetlen kizárólag A380-as és B777-es gépekből álló flottájának pilótafülkéibe.

Remek oldalszeles le- és felszállások Düsseldorfból

A múlt heti Doris nevű vihar Düsseldorfban is feladta a leckét a pilótáknak, bár a szél nem volt annyira erős mint Amszterdamban, vagy az Egyesült Királyságban.

CheckTime: Az extrém téli időjárásra is felkészül az Emirates

Extrém téli időjárás esetén segíti a műveletkezelés hatékonyságának és a repülés biztonságának javítását az Emirates által tesztelt innovatív technológia.

Érkezés Jumbóval a Maldív-szigetekre

Szüle Zsolt az ACT Cargo Boeing 747-400F gépének kapitánya osztotta meg videóját a Jumbo pilótafülkéjéből, amint Rijádból Malé-ba érkezik.

Ilyen egy légitársasági pilóta átlagos munkanapja

Remek timelapse videó egy utasszállító elsőtiszt átlagos munkanapjáról egzotikus tájak felett készült felvételekkel.

Magyar Airbus-kapitány kalandjai Dél-Kelet Ázsiában

Remek videó egzotikus tájakról, repterekről és a térségben jellemző óriási viharokról egy Airbus kapitányi üléséből nézve.

Vietnam után Budapestet választotta a Wizz Air kapitánya

Vietnamban töltött éveket követően tért haza Molnár Tamás, a Wizz Air oktatókapitánya, aki pilóta-karrierjéről és a vietnami éveiről beszélt lapunknak.

A vezérigazgató állásába került a részeg pilóta videója

Két felsővezetőnek is távoznia kellett posztjáról az indonéz Garuda Citilink légitársaságtól, melynek részeg pilótájáról a neten terjedt el egy videófelvétel.

Több mint 3000 új munkatársat vesz fel idén a Lufthansa-csoport

Az új munkatársak nagy többsége légiutaskísérő lesz, de sok új embert alkalmaz a repülőgép-karbantartással foglalkozó Lufthansa Technik is.

Szigorítaná az alkohol- és drogteszteket az EASA

Szigorítaná a hajózókra vonatkozó alkohol- és drogteszteket az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), egyes esetekben ad-hoc tesztelést is végeznének.

Megdolgoztatta a pilótákat az oldalszél Schipholon

Vasárnap rendkívül erős oldalszélben kellett leszállniuk az Amszterdam-Schiphol repülőtérre érkező repülőgépek pilótáinak.

Mutatunk egy An-12-es leszállást, amit tanítani kellene!

Mutatunk egy eléggé 'oroszosra' sikerült leszállást az ukrán Motor Sich légitársaság 47 éves Antonov An-12-es repülőgépével.

Svájci óramű pontossággal repülnek a Swiss-pilótái

A Swiss kisfilmjében egy Zürich - Nizza repülőút során nyerhetünk bepillantást a pilótafülkébe, ahol minden a svájciaktól elvárható precizitással zajlik.

Airbus BizLab: Magyar okosszemüveg a biztonságos repülésért

Az innovatív légi navigációs alkalmazást, az Aero Glasst fejlesztő magyar cég csatlakozhatott az Airbus innovációs programjához, az Airbus BizLabhez.

Erős oldalszél izzasztotta meg a pilótákat

Akkor itt most leszállunk - gondolták a pilóták. Nem, nem mentek még egy kört - gondolta a szél.

Sztrájkolnak az Alitalia pilótái szerdán

Sztrájkba lép az Alitalia és a Meridiana pilótáinak egy része, az akciót hirdető szakszervezetek konkrét okot nem árultak el. A budapesti járatot is törölték.

A légitársaságok és az IATA is ellenzi az irányítók sztrájkját

Az Airlines for Europe lobbiszervezet és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) is ellenzi a légiforgalmi irányítók újabb indokolatlan sztrájkja miatt.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Technical Services Engineer

Skyways Technics

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »