Címlap Címkék útvonalhálózat-bővítés

Címke: útvonalhálózat-bővítés

Kilenc új úti cél érhető el a Budapest Airport téli menetrendjében

Az október 27-én életbe lépő téli menetrendben jelentősen bővül a kínálat Franciaország és Olaszország felé a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, de emellett Márrákes és Memmingen is közvetlenül elérhetővé válik Budapestről.

Csengtu és Bécs között nyit járatot a Hainan Airlines

A kínai légitársaság december elejétől hetente három alkalommal repül Csengtu és az osztrák főváros repülőtere között.

Bejelentette harmadik kínai útvonalát az Air Serbia

A szerb nemzeti légitársaság immár három Airbus A330-200-assal rendelkezik, január 11-től közlekedik majd Belgrád és Sanghaj között.

Afrika és Latin-Amerika felé tekint a Lufthansa vezére

Mivel az Európa és Távol-Kelet közti járatok nagy kerülőkre kényszerülnek az orosz helyzet miatt, Carsten Spohr Lufthansa-főnök azt nyilatkozta, hogy ezért Afrikába és Latin-Amerikába indítanának több járatot.

Koppenhága és Budapest közötti járatot indít jövő nyáron a Scandinavian

A 2025-ös nyári menetrendeben jelentősen bővíti hálózatát Koppenhágából az SAS, ennek részeként 15 új útvonalat jelentett be, egyebek mellett Budapestre is.

Jelentősen bővíti európai járatait az Etihad Airways

Az emírségek nemzeti légitársasága a legfontosabb európai útvonalain napi kettőre emeli a járatok számát a jövő nyári menetrendben, emellett Prágába és Varsóba június elejétől heti 4-4 járatot indít.

Sydney-be indít járatot a Turkish Airlines

Ausztrália legnagyobb városába Isztambulból Kuala Lumpur-i rövid technikai megállóval repül decembertől Airbus A350-900-as repülőgépeivel a török légitársaság.

Bejelentette első A321XLR-rel tervezett útvonalát a Wizz Air

A légitársaság közösségi médiában megjelent közlése szerint az első A321XLR-rel teljesített járatai Milánó-Malpensa és Abu-Dzabi között repülnek majd.

Lecsapott a Tarom heathrow-i slotjaira a Qatar Airways

A katari cég megvette a román vállalat napi rendszerességű repülőtéri résidőpárját London legforgalmasabb légikikötőjében, emellett 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a dél-afrikai Airlink regionális légitársaságban.

Budapest és Salerno között indít járatokat a téli menetrendben a Wizz Air

A diszkont légitársaság október 28-tól hetente három alkalommal repül majd a dél-olaszországi Salernóba a Liszt Ferenc repülőtérről.

Négy új úti célra repül Budapestről a téli menetrendben a Wizz Air

A spanyolországi Gironába, az olaszországi Genovába, a marokkói Marrákesbe és a németországi Memmingenbe indít járatokat Budapestről a diszkont légitársaság.

Megérkezett Kantonból Budapestre a China Southern első járata

Június 27-én, csütörtökön reggel köszöntötték a China Southern Airlines első Kanton–Budapest járatát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Bilbao és Budapest között indít járatokat a Vueling

Egyelőre az év végi ünnepi időszakra hirdette meg járatait a Vueling Baszkföld legnagyobb városából a magyar fővárosba, de ha megfelelő a kereslet, akkor akár a következő nyári időszakban is repülhet az útvonalon.

A jövő év első felében indítaná járatait Indiába a Wizz Air

A diszkont légitársaság a magyar, az olasz és az osztrák hatóságoktól is megkapta a kijelölést a közvetlen indiai útvonalakra, az ázsiai ország jóváhagyását követően indulhatnak el a járatok a 2025 első negyedévében érkező A321XLR-ekkel.

Húsz éve szállt fel a Wizz Air első járata

Pontosan 20 éve, Katowicéből London-Lutonba repült a diszkont légitársaság első Airbus A320-asa, mára a Wizz Air négy légitársasága több mint 200, többségében új generációs repülőgéppel rendelkezik, és több mint 800 útvonalat üzemeltet.

Toulouse és Budapest között indít járatot a téli menetrendben a Ryanair

Az ír fapados október 28-tól hetente két alkalommal köti össze a magyar fővárost a dél-franciaországi várossal.

Október végétől Liverpoolt is felveszi budapesti kínálatába a Ryanair

Az ír fapados október 28-tól hetente két alkalommal köti össze a magyar fővárost az északnyugat-angliai várossal.

Megújítja Boeing 737-800-asai fedélzetét a Flydubai

A dubaji légitársaság az új generációs repülőgépein használt kabinberendezésével hozza összhangba 29 Boeing 737-800-asának üzleti és turista osztályát, és új európai úti célokkal bővíti hálózatát.

Budapest és Mumbai közötti járatokra érkezett kérelem

A Közlekedési Hatósághoz egy légitársaság a Budapest–Mumbai útvonalra, utasszállító járat üzemeltetésére nyújtott be kérelmet.

Négy A321LR-t állít forgalomba az Aegean Airlines

Új, távolabbi úti célokra repülne a görög légitársaság a megnövelt hatótávú, nagyobb komfortot nyújtó berendezésű A321LR változattal, amelyből négyet A321neókra szóló megrendeléseit konvertálva szerez be.

További A350F és 777F gépekkel bővíti flottáját a CMA CGM Air Cargo

A CMA CGM Air Cargo növeli csendes-óceáni hálózatát és öt új áruszállító repülőgépet is megrendelt.

Új és újrainduló hosszútávú járatok a bécsi reptér mentrendjében

A Hainan Airlines május végétől Sencsenbe, a China Eastern júniustól Shanghajba, az All Nippon Airways (ANA) pedig augusztustól Tokióba kínál közvetlen járatokat Schwechatról.

Ausztráliába indít járatot a Turkish Airlines

A török nemzeti légitársaság szingapúri megállóval Melbourne-be közlekedik március közepétől Isztambulból.

Több mint 60 millió utast szállított tavaly a Wizz Air

A diszkont légitársaság teljes hálózatában 60,3 millió, magyarországi járatain 5,2 millió utas repült 2023-ban, ez mintegy harmadával több az előző évhez képest.

Újabb kínai nagyvárossal kötné össze Budapestet a China Southern

A Liszt Ferenc reptér üzemeltetője bővülésre számít a kínai útvonalak terén, a Budapest Airport a China Southern Airlines-szal is egyeztet további járatok indításáról.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Airport Capacity Planning Manager

Budapest Airport Zrt.

Eladó, pénztáros munkatárs

Memories of Hungary Kft.

Pénzügyi elemző

Budapest Airport Zrt.

Airport Airside Engineer

Budapest Airport Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Forgalmi karbantartás üzletágvezető helyettes

Aeroplex of Central Europe Kft.

Shop Manager (STR, NDT, MCH, CMP)

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »