Civil egyesület alakult egy új nemzeti légitársaság piaci alapon történő létrehozásáért; a Malért gazdasági szereplőkkel és a kormánnyal is tárgyalna az új társaság érdekében, amelynek megalakítása a pilóták szakszolgálati engedélyének érvényességi ideje miatt sürgető – ismertette Vécsei Mihály, a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.

A Malért számításai szerint 80-100 milliárd forintnyi humán tőkével rendelkeznek. Legalábbis ennyibe kerülne az egyesület szerint 1.500 munkavállaló, közöttük pilóták és légi utaskísérők kiképzése. A Malévtól éppen ennyi embert küldtek el.

A kezdeményezés egy közösségi oldalon indult, és több ezer csatlakozó, támogató hozzászólás után alakult egyesületté. A Malért szerint még mindig van hely a magyar piacon, a légitársaságok bejelentett kapacitásbővítései messze nem fedezik a Malév által hagyott űrt. Az egyesület a szóbeli támogatásokon kívül pénzbeli hozzájárulásra is kapott ígéretet, szívesen vinnék tovább a Malév nevet, ha ez nem megy a bluenoseair-t választanák, megtartva a repülőgépek kék orrfestését – mondta Vécsei Mihály.

Demeter Csaba, aki február 3-án az egyike volt azoknak a pilótáknak, akik visszavitték a Malév Boeing gépeit a lízingcég írországi központjába elmondta, hogy sok magyar pilóta nem megy szívesen a hajdani versenytársakhoz. Az elszerződés ugyanis gyakran többéves hűségszerződést és távoli országokbeli szolgálatot jelent. Hangsúlyozta: a több mint 200 pilóta, 300 stewardess és a más területen dolgozó egykori malévosok „ugrásra készek”. Olyan humán erősforrást, szakmai erőt képviselnek, amelyet az egyesület szerint vétek lenne kihasználatlanul hagyni.

Bejelentették, hogy az egyesület adatbázist állít össze azokról a munkavállalókról, akik továbbra is a légi közlekedésben szeretnének dolgozni. Ezen túl felvették a kapcsolatot a szakmai szervezetekkel, közöttük a pilótákat tömörítő Hunalpával és az utazásszervezők szövetségével is. A magyar kormánnyal is szeretnének tárgyalni, megismernék, hogy van-e a kabinetnek a Malév megmentésére vonatkozó terve, vagy elképzelése egy új légitársaság megalakításáról. Ha nincs, akkor a kormány nélkül keresik a megoldást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Magyar Távirati Iroda (2012. február 23.)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!