A repülőgépipar egyik legrangosabb kitüntetését nyerte el a Boeing repülőgépgyár kompozit anyagokból készülő utasszállító repülőgépe, a Boeing 787 Dreamliner.

A Boeing repülőgépgyár forradalmian új, kompozit anyagokból készülő szélestörzsű utasszállító repülőgépe lett a 2011-es év Collier díjazottja. A repülőgépipar egyik legrangosabb kitüntetését az amerikai Nemzeti Aeronautikai Szövetség (NAA) ítéli meg. A díj odaítélésében meghatározó jelentősége van annak a kritériumnak, hogy az amerikai repüléstechnika legnagyobb eredményét jelenítse meg, nélkülözhetetlen szempontként figyelembe véve a tényleges használatban jelentkező értékeket. A díjazottnak tehát nemcsak technikai vívmányt kell hordoznia, hanem felhasználhatósági értékét is demonstrálnia kell.

A kompozit anyagokból készülő Boeing 787 Dreamliner az első olyan utasszállító repülőgép, amely közepes méretosztályú kapacitást kínálva igazán hosszú távú repülésekre is alkalmas. Noha a fejlesztésben és a gyártásban komoly késések adódtak a típus sebességi és távolsági rekordokat állított fel és számos technológiai újjítást is hozott a kereskedelmi repülőgépiparba. Az első példányt a japán ANA légitársaság vehette át, amely eleinte belföldi, majd nemzetközi útvonalon is szolgálatba állította a típust.

Robert J. Collier az Aero Club of America egykori első elnökének nevét viselő díjat 1911 óta ítélik oda annak a személynek, vagy repülőgéptípusnak, amely komoly innovációs érdemeket szerzett. A korábbi díjaztottak között olyan nagy nevek találhatók, mint Orville Wright, Neil Armstrong vagy éppen az Apollo 11 missziós csapata. A Boeing repülőgépgyár 747-es és 777-es típusai, valamint a katonai F/A-18E/F vadász és a különleges billenőrotoros Bell Boeing V-22 Osprey voltak díjazottak. Az űrkutatás terén pedig maga a Nemzetközi Űrállomás is elismerésben részesült korábban.


A Boeing az innováció élvonalában: a Dreamliner és a 40-es Model égi találkozása 2010-ben

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing 787-es legnagyobb technológiai újítását azok az anyagok hozták, amelyekből a repülőgép szerkezetét felépítették. Az eddigiekhez képest sokkal könyebb kompozit anyagok alkalmazása egészen új korszakot nyitott a repülőgépgyártásban, különösen egy olyan időszakban, amikor a költséghatékonyság és a környezetvédelem egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a légiközlekedésben és amelyhez elengedhetetlen a könyebb felépítmény. A Dreamliner igen szép, 20%-os üzemanyatakarékosságot kínál a hasonló méretű repülőgéptípusokhoz képest. Mindezen vívmányok révén az üzemeltetők olyan új, közevtlen járatokat nyithatnak, amelyekre eddig nem volt módjuk.

A Boeing sokat tett a repülőgép fedélzetének álomszerűvé varázslásáért is, ugyancsak egy új korszakot nyitva a fedélzeti kényelem terén. A minden eddiginél nagyobb ablakok, a tágasság érzetét keltő belső szerkezeti megoldások, az új energiatakarékos, ugyanakkor sokrétűbb kabinmegvilágítási rendszer mind-mind komoly erényei az új típusnak.

A gyár a fejlesztés folyamán kiemelt figyelmet fordított az utasok komfortérzetének minden eddiginél nagyobb szintre emelésére, amelyben komoly eredményt jelent annak a rendszernek a kiépítése, amely lehetővé teszi, hogy az utaskabin mindössze 1800 méteres magassának megfelelő nyomás alatt álljon az eddigi típusokon megszokott átlagos 2400 méteres magasságnak megfelelő értékhez képest. Ez nagyban növeli az utasok komfortérzetét, különösen, hogy a vadonatúj légkondícionáló rendszernek köszönhetően a fedélzeten lévők számarányának megfelelő értékre lehet állítani az utastér páratartalmát.

A Boeing repülőgépgyár nem is panaszkodhat a megrendeléseket illetően hiszen ezidáig mintegy 60 ügyféltől 868 787-esre van megrendelésük. Ezzel a típus a legkeresettebb szélestörzsű utasszállító a kereskedelmi repüléstörténet jelenlegi állása szerint.

Forrás: Boeing Media (2012. március 14.)

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!