Csökkenti a téli repülési időszakban járatainak számát a cseh légitársaság (CSA) – közölte Jirí Marek, a CSA kereskedelmi és marketing alelnöke prágai sajtótájékoztatóján.

Míg a tavalyi téli időszakban a CSA 34 ország 54 városába repült, a következő télen már csak 30 ország 41 városával lesz légi összeköttetés. Ugyanakkor a Prágához közeli európai nagyvárosokba gyakrabban fog repülni a CSA. Marek példaként konkrétan Budapestet, Varsót, Brüsszelt, Milánót, Düsseldorfot és Koppenhágát említette.

A CSA közepes nagyságú légitársaságból erős regionális légitársasággá kíván változni.

A társaság ennek érdekében fokozatosan megválik néhány nagyobb gépétől és megerősíti a kisebb gépek flottáját. A tervek szerint elsősorban az ATR 72 típusú gépeket kívánják tesztelni, amelyeket szeptember és október folyamán kap meg a CSA.

Philippe Moreels, az igazgatótanács elnöke szerint a téli repülési menetrend nem sokban fog különbözni a most érvényes nyári menetrendtől. A szokásos szezonális változások mellett csak ott módosítanak rajta, ahol azt a piac alakulása kikényszeríti. A téli időszakban például a CSA helyettesíteni fogja a nemrégiben csődbe ment Job Air társaság kereskedelmi járatait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A következő télen a CSA már nem repül Athénbe és Bejrútba.

Megerősödnek az oroszországi járatok – egyebek között Rosztovba, Ufába, Szentpétervárra, Jekatyerinburgba és Nizsnij Novgorodba. Néggyel több járatot indít hetente a CSA Tel Aviv-ba is.

Forrás: MTI


CSA Boeing 737-500 leszálllás közben Budapesten (Fotó: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!