Csütörtöktől kezdődik a 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság Magyarországon. A megmérettetésre több mint 20 ország közel 100 pilótája érkezik. Európán kívül az Egyesült Államok, Dél-Afrika és a távoli Japán is képviselteti magát. A világbajnokságnak július 26. és augusztus 4. között a nyíregyházi repülőtér ad otthont. A 4 főből álló magyar válogatottat a szövetségi szekcióvezető Ábrányi Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Nádas Tamás alkotja.

A 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság jelenleg a műrepülő sport legnagyobb létszámú nemzetközi eseménye, amelyet idén hazánkban rendeznek.

A csapatok már vasárnap megérkeznek és a 3 napos hivatalos edzés után, elkezdődik a megmérettetés. A versenyt augusztus 4-én nagyszabású repülőnap zárja izgalmas légi és földi programokkal, díjkiosztó ünnepséggel és koncerttel.

Négy magyar versenyző indul idén a viadalon. A magyar válogatottat a szövetségi szekcióvezető Ábrányi Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Nádas Tamás alkotja. Az eseményre Európa több országából is érkeznek műrepülők, a kontinensen kívülről pedig az amerikaiak mellett japán és dél-afrikai versenyzők méretik meg magukat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hazai műrepülő sportág különleges évfordulót is ünnepel a világbajnokságon. E jeles eseménnyel tiszteleghetünk az 50 éve Budaörsön rendezett 2. FAI Motoros Műrepülő Világbajnokságon aranyérmet szerzett magyar csapat tagjai – Fejér Miklós, Fejes Péter, Katona Sándor, Pál Zoltán és Tóth József – előtt. Azon a szépemlékű ’62-es viadalon egyébként Tóth József az egyéni összetett világbajnoki címet is begyűjtötte.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!