Kétszer is súlyos meghibásodás történt a Germanwings német légitársaság egy repülőgépével, az egyik, 2010-ben történt eset során a gép hajszál híján lezuhant, a fedélzetén csaknem 150 emberrel – írta pénteken a Die Welt.

A német lap az internetes kiadásában azt írta, hogy 2010. december 10-én a Germanwings – a Lufthansa diszkont légitársasága – Bécsből Kölnbe tartó járatán a pilóták majdnem elvesztették az eszméletüket, mert mérgező, égett szagú gáz jelent meg a pilótafülkében. A légmaszkot már félig ájultan húzták az arcukra. A 144 utast és 5 fő személyzetet szállító 60 tonnás repülővel végül az utolsó erejüket összeszedve leszálltak a célállomáson.

Ugyanazzal az Airbus-géppel már két évvel korábban is volt probléma – írta a Die Welt. A repülő 2008. május 27-én Dublinból Kölnbe tartott. A felszállás után csaknem valamennyi utas rögtön elaludt, az egyik légikísérő rosszul lett, a kapitány pedig furcsa bizsergést tapasztalt a jobb karjában és azt érezte, hogy kezd rosszul lenni. A pilóták rövid helyzetértékelés után felhúzták a légmaszkot, visszafordultak és kényszerleszállást hajtottak végre Dublinban.

Az ír hatóságok az esetről készített bejelentés alapján vizsgálatot indítottak, tüzetesen átnézték a gépet, majd a toulouse-i Airbus-gyárba irányították, ahol újra elvégezték a vizsgálatokat, de nem sikerült kideríteni, hogy milyen anyag károsíthatta az utastér és a pilótafülke levegőjét.

A lap szerint a légitársaság ugyan a 2010-es esetről is beszámolt az illetékes hatóságnak, de úgy fogalmazták meg a jelentést, hogy a hatóság végül nem indított azonnali vizsgálatot, holott a német légiközlekedés utóbbi éveinek legsúlyosabb vészhelyzete alakult ki a Germanwings-járaton, és csak a szerencsén múlott, hogy nem történt katasztrófa. A társaság szerint nem próbáltak meg eltussolni semmit, és a két eset között nincs összefüggés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!