Újabb fejlesztésekről számolt be az Ethiopian Airlines, Afrika első Dreamliner üzemeltető légitársasága, amely meglévő Boeing 787-es flottáját kiegészítve további hat gépre jelentett be igényt, miközben a teljes 777-es flotta fedélzetének a business osztályt érintő felújítása is sikeresen befejeződött.
Dreamliner szimulátort vett az Ethiopian Airlines
Új zászlóshajó érkezett az etióp flottába
Növeli férőhelyeit bécsi járatán az Ethiopian
Felfedte kilétét az Ethiopian Airlines, merthogy a párizsi légi szalon mai harmadik napján valójában nem egy új szerződés kötésére került sor a Boeing repülőgépgyárral, hanem egy korábban leadott, de mindmáig a névtelenség homályába burkolódzó Dreamliner-üzletről van szó, amely ugyan szerepelt a gyártó rendelésösszesítőjében, de a széles publikum nem tudhatta, melyik is az a légitársaság, amelynek 6 darab 787-8-asra van igénye.
Azt, hogy a szerződés már korábban megköttetett az is bizonyítja, hogy az Ethiopian Airlines 2016 közepétől várja a flottájába az újonnan megrendelt gépeket, amely egy friss vásárlás esetén aligha tudna megvalósulni a 787-es gyártósorok betáblázottsága miatt. A Boeingnek májusi adat szerint (tehát ebben még nincs benne a párizsi szalon rendelésmennyisége) 823 darab Dreamliner hátraléka van az érvényben lévő megrendelések alapján.
Az Ethiopian Airlines innováció iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy a légitársaság annak idején elsők között rendelt a Boeing legújabb, középkategóriás szélestörzsű típusából, a kompozit generációt képviselő 787-esből, amelynek első példányát minden afrikai légitársaságot megelőzve 2012 augusztusában vették át. A vállalat ráadásul olyan komolyan veszi a típus üzemeltetését, hogy idén év elején egy vadonatúj, teljes értékű, ún. FFS szimulátort is üzembe helyeztek az Addisz-Abebában működő kiképzőközpontjukban.
A legújabb beszerzés pedig még mindig annak a 15 évre szóló Vision 2025 névre keresztelt stratégiai programnak a része, amelynek keretében az Ethiopian Airlines többek közt az útvonalhálózatának fejlesztését és flottamodernizációt tűzött ki. A cél röviden összefoglalva az, hogy amennyiben valakinek Afrika a kiszemelt úti célja, akkor elsők között jusson eszébe az Ethiopian, mint az a légitársaság, amely megfelelő járatot és hozzá igényes szolgáltatást tud kínálni.
Az etióp légitársaság vezérigazgatója, Tewolde GebreMariam kiemelte, hogy az újabb 787-esek nemcsak a gazdaságosabb üzemet, hanem az utazási élmény és kényelem fokozását is szolgálják, vagyis a társaságnak legalább annyira fontos a szolgáltatási színvonal emelése, az egyik legújabb, mondhatni csúcskategóriás típus, a Dreamliner minél több útvonalra való bevezetése, mint a költséghatékonyság.
Ugyanígy illeszkedik a Vision 2025 stratégiába az a fedélzet felújítási program is, amellyel június közepére lett kész a légitársaság a flottája Boeing 777-esein.
A Triplaheteseken a business osztályt tette még versenyképesebbé az Ethiopian Airlines azzal, hogy manapság ebben a komfort zónában, az ide jegyet váltó utasok körében már elvárt, teljesen síkba dönthető üléseket telepítettek, és hozzájuk a fedélzeti szórakoztató rendszert, annak tartalmait is frissítették, aminek megvalósításában a Zodiac Northwest Aerospace Technologies, a Zodiac Seats UK és a Thales vállalatok működtek közre.
A megújulás összesen 8 darab Boeing 777-est érintett a gépparkon belül. Az etióp légitársaságnál utasszállító változatban kétféle típusváltozatban üzemelnek 777-esek. A megnövelt hatótávú 777-200LR mellett 2013 novembere óta a hosszabb törzsű 777-300ER is része a flottának.