Kína egyik legnagyobb lízing vállalata a CDB Leasing Company (CLC) lett az első kínai megrendelője a kanadai gyártmányú Bombardier CSeries repülőgépnek. Az előzetes megállapodás összesen 5 darab CSeries 100, valamint 10 darab CSeries 300 típusú utasszállítóra vonatkozó szándéknyilatkozat mellett további 15 darab CSeries opcionális megvásárlását foglalta magában.

A 2012. július 8-án kötött szerződés csak több mint 1 év elteltével, 2013. október 17-én, Pekingben került bejelentésre. A megállapodás kiemelt státuszát bizonyítja az a tény is, hogy a kanadai és kínai állami vezetők is részt vettek a ceremónián a Bombardier menedzsmentjével egyetemben.

John Baird külügyminiszter kihangsúlyozta, hogy a mai világban már egyáltalán nem szokványos egy, a mostanihoz hasonló esemény, ahol két ország legfelsőbb vezetői lehetnek szemtanúi egy olyan bejelentésnek, mely a két fél egyébként is jó kapcsolatát teheti még szorosabbá a jövőben.

A 15 darab CSeries összértéke körülbelül 1,02 milliárd dollár, viszont ha az opcionális vásárlási jogokat tényleges megrendeléssé alakítja a CLC, akkor ez a szám körülbelül a duplájára, azaz 2,07 milliárd dollárra növekedhet.

Nagyon megtisztelőnek érezzük és rendkívül boldogok vagyunk, hogy ez az egyezség létrejött a két fél között – mondta el Mike Arcamone, a Bombardier vezérigazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Azáltal, hogy a repülőgép első, történelmi felszállása már megtörtént, a CSeries program megállíthatatlanul halad tovább. A legnagyobb elismerés pedig nem lehet más, mint amikor egy vezető lízing vállalat bízik meg gépünk új, modern technológiájában, és gazdaságosságában.

A bejelentéssel pedig nem csak az első kínai CSeries megrendelőt üdvözölhetjük, de a repülőgép sokszínűségét és flexibilitását is bizonyítja az is, hogy a magas elvárásokat a gyártó elé állító megrendelők ezt a típust választják a nagyobb konkurensek hasonló kaliberű gépeivel szemben – tette hozzá Arcamone.

Folytatódnak a földi vibrációs tesztek

A Bombardier saját videóján mutatja be, ahogy a gyár szakemberei az első repülőképes példányon (FTV-1) megfigyelik az esetlegesen fellépő vibrációs jelenségeket.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!