Közel a kétszeresére nőtt a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vesztesége a tavalyi évben, a cég ugyanis mintegy 5 milliárd forintos veszteséget könyvelt el az időszakban – írja a HVG.
A cég elsősorban a fejlesztési kölcsönök növekvő kamatterheivel indokolja az eredmények nagymértékű romlását. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a fejlesztések viszont csúszásban vannak, a 2006-2007-re szóló ütemezéshez képest a Budapest Airport 36 millió eurós fejlesztési hiányt ismert el, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. viszont 46,6 milliós hiányt állapított meg.
A fejlesztési ütemezés utasszámhoz volt kötve, amely nem teljesült. 2007-ben ugyanis 8,5 millió utast regisztrált a Budapest Airport, a szerződésben előírt 9,07 millió utassal szemben. A HVG információi szerint folynak a tárgyalások az MNV-vel a beruházások átütemezéséről. A cég egyébként 65 milliárd forintos fejelsztési programja részeként elkezdte előkészíteni a 2A és 2B terminál közé tervezett SkyCourt névre keresztelt új terminálépület felépítését.
Forrás: portfolio.hu
Kapcsolódó linkek: www.bud.hu