A szombat esti órákban az érkező járatok többsége negyed óránál kevesebb késéssel, az induló járatok nagyobb része pedig fél óránál rövidebb késéssel közlekedik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapest Airport járatinformációi szerint.

Az este 18 órai állapot szerint az érkező repülőgépek között több is a menetrend szerinti időpontnál hamarabb érkezett, illetve érkezik várhatóan Budapestre, az induló járatok között pedig a 15-30 perces késések a leggyakoribbak.

Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatóját korábban elmondta: délutánra, kora estére állhat helyre a menetrend szerinti forgalom a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. Hangsúlyozta: a gépek indítása attól is függ, hogy a légitársaságok gépei mikor érkeznek, illetve hogy küldenek-e mentesítő járatokat.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!