Egyszerre két Airbus A380-800 típusú utasszállító repülőgépének átvételét ünnepelte december 19-én Hamburgban az Emirates, amelynek immáron 44 darab Superjumbo található összesen 212 repülőgépet számláló hatalmas flottájában.

Az Emirates, amely a világ legnagyobb Airbus A380-as üzemeltetője 2013-ban 13 darab kétszintes óriásgéppel bővítette flottáját, de a korábban és az idei dubai légi szalonon tett jelentős összegű, konkrétan 50 darabos szerződésével még további 97 darab Superjumbóra van foglalása a légitársaságnak mintegy 43 milliárd dollár értékben. A jövő évre előreirányzottak szerint, 2014-ben ugyancsak 13 darab A380-as készül az Emirates gépparkjába.

A legújabban átvett A6-EER és A6-EES lajstromot viselő A380-asok egyenként összesen 517 utas szállítására képesek: 14 exkluzív első osztályú, 76 business és 427 turista komfortfokozatot kínáló üléssel állnak szolgálatba az Emirates kiterjedt útvonalhálózatában, amelyben a gépek december 21-én elsőként Mauritiusra, illetőleg Münchenbe teljesítettek járatokat.

Az Emirates A380-as gépei Dubaiból külön a típusnak dedikált terminálról indulnak szerte a világba, jelenleg összesen 24 célállomásra. Ezek között szerepel a világ leghosszabb non-stop A380-as útvonala is, amely Dubai és Los Angeles között közlekedik, 13 414 kilométeres távon a hét minden napján. A legrövidebb útvonal egyébként a Bangkok és Hong Kong közötti, amely mindössze 1900 kilométeres távot jelent az arab óriásgépnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egymást mellett az Airbus németországi bázisán, Hamburgban az Emirates két legújabb Airbus A380-800-as óriásgépe. (Fotó: Emirates)


A380-asok repülnek Amszterdamba, Aucklandbe, Bangkokba, Pekingbe, Hong Kongba, a szaúd-arábiai Dzsiddába, Kuala Lumpurba, London Heathrowra, Los Angelesbe, Manchesterbe, Mauritiusra, Melbournbe, Moszkvába, Münchenbe, New York JFK-re, Párizsba, Rómába, Szöulba, Szingapúrba, Sanghajba, Sydneybe, Torontóba, valamint Brisbanebe és a vállalat a bázist, Dubait is ide sorolja, így jön össze a hivatalosan közölt 24 város, de már nem kell sokat várni a következő desztinációra sem, mivel 2014. január 1-jétől Zürichben is A380-asra váltanak.

Tim Clark, az Emirates elnök-vezérigazgatója a két legújabb A380-as átvétele kapcsán elmondta, hogy nem csupán bővítik a flottát, hanem folyamatosan fejlesztik a fedélzeti szolgáltatásokat is, amelyek érdekében a decemberben átvett gépekre még nagyobb, HD felbontású LCD képernyőket, valamint új érintőképernyős távirányítókat is telepítettek, amelyekkel az utasok kívánságaik szerint állíthatják be üléseik funkcióit és természetesen a rendelkezésre álló szórakoztató rendszer programjai közül is könnyedén válogathatnak.

Az Emirates sorrendben a Singapore Airlinest követően, 2008. augusztus 1-jén másodikként állította szolgálatba az Airbus A380-ast. Rajtuk kívül még a Qantas, az Air France, a Luftahansa, a Korean Air, a China Southern Airlines, a Malaysia Airlines, a Thai International Airways és a British Airways rendelkezik a típussal. Az Öböl-menti három nagy légitársaság közül legközelebb, várhatóan 2014 tavaszán a Qatar Airways válik A380-as üzemeltetővé.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!