A Malév és az Etihad Airways közötti code-share szerződés aláírását követően az Etihad légitársaság utasai számára is lehetővé válik, hogy a társasággal Budapestre utazhassanak. A 2010 szeptemberében életbe lépő megállapodás szerint a Magyarországról utazók is egyszerűbben repülhetnek az Abu Dhabi székhelyű légitársaság útvonalhálózatának, mintegy 61 célállomására. A megállapodás alapján az Etihad légitársaság kétbetűs „EY” kódja felkerül majd a Malév Budapest- és Athén, Brüsszel, Párizs, Frankfurt, valamint Milánó között közlekedő járataira, az Abu Dhabi- és a fentebb felsorolt városok között közlekedő Etihad járatokon pedig rajta lesz a Malév „MA” kódja.

James Hogan, az Etihad Airways vezérigazgatója elmondta: „A Malévvel kibővült code-share útvonalhálózatunknak köszönhetően, az Etihad világszerte egyre több utasnak kínálhatja szolgáltatásait. Budapest Európa egyik leghíresebb történelmi- és kereskedelmi múltú, valamint élénk üzleti életű fővárosa, ezért nagy örömünkre szolgál a Malévvel való együttműködés, mely által tökéletes összeköttetést biztosíthatunk a két ország között és azon túl is.

Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese az együttműködés kapcsán elmondta: „A Malév Közép- és Kelet-Európa egyik vezető légitársasága, mely budapesti kiinduló-bázisával kényelmes összeköttetést és rugalmas menetrendet kínál a Közel-Keletről Európába érkező utasoknak, hogy lehetőségük legyen felfedezni és megismerni az “öreg kontinens” számos nagyvárosát.. Mindezeken túl, Budapest multikulturális hagyományokat, színes, pezsgő életet, és gazdasági szempontból különféle befektetési lehetőségeket kínál az idelátogató üzletembereknek és turistáknak egyaránt.”

A két légitársaság közti megállapodás értelmében az Etihad magas szintű szolgáltatásai egy Malév repülőjeggyel elérhetővé válnak mindazok számára, akik Budapestről vagy a régióból az Egyesült Arab Emirátusok fővárosába; a modern iszlám metropoliszba, Abu-Dhabiba, kívánnak eljutni.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!