Az izraeli El Al légitársaságot és annak is az egyik Boeing 777-200ER típusú repülőgépét érte a megtiszteltetés, hogy Ferenc pápát, a katolikus egyház vezetőjét haza szállítsa Tel Avivból Rómába. A különjárat május 26-án fog közlekedni – adta tájékoztatásul az El Al.

David Maimon, az El Al vezérigazgatója büszkén jelentette be, hogy légitársasága lesz az, amely az izraeli látogatását befejező pápát és kíséretét május 26-án visszaszállítja majd Tel Avivból Rómába.

Mint elmondta, mindent megtesznek a lehető legmagasabb színvonalú kiszolgálás érdekében, a járatot válogatott személyzet fogja teljesíteni, és a repülőgépet, a flotta egyik Boeing 777-200ER nagyteljesítményű típusát a Vatikán címerével látják majd el.

A pápa kíséretét 30 egyházi személy és 70 újságíró, tudósító alkotja, a különjárat személyzetét az El Al már ki is választotta, hogy időben felkészülhessenek a különleges figyelmet érdemlő utasuk és delegációja szállítására.

Az El Al, amely egyébként zarándokok ezreit szállítja Izraelbe szerte a világból, reméli hogy a pápai látogatás további utazókat vonz majd az országba. Az izraeli légitársaság flottája összesen 6 darab megnövelt hatótávú Boeing 777-200-ast számlál. Ezek mindegyike három-osztályos fedélzettel működik, együttvéve 283 utasnak helyet biztosítva gépenként.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!