A brit legfelsőbb bíróság szerint minden, a London-Heathrow repülőtér bővítésével kapcsolatos törvény szabályos, így elbukták a pert azok, akik a reptér fejlesztéséről szóló határozatot jogi úton támadták.

A BBC tudósítása szerint öt érintett önkormányzat, lakosok, környezetvédelmi aktivisták és London polgármestere, Sadiq Khan is a per kezdeményezői között voltak, miután a brit alsóházi képviselők tavaly elfogadták a repülőtér fejlesztésével kapcsolatos előterjesztést.

A harmadik futópálya megépítésének kritikusai azzal támadták a projektet, hogy az új futópálya lényegében teljesen új repülőteret jelent majd a környéken lakók számára, és a londoniakra jelentős negatív hatást fog gyakorolni.

A bírák azonban úgy döntöttek, az alsóház által elfogadott javaslat törvényszerű. Chris Grayling közlekedési miniszter a döntés után azt mondta, Heathrow bővítése elengedhetetlen, és hatalmas gazdasági fejlődést hoz magával az Egyesült Királyság minden pontján, méghozzá úgy, hogy a beruházás nem közpénzből valósul meg, és a környezetvédelmi szabályokat is betartják.

Forrás: Heathrow Airport

A miniszter azt kérte a hivatalos szervektől, hogy ne vesztegessenek több időt és közpénzt, ne hátráltassák tovább a beruházást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

John Sauven, a Greenpeace brit ágának vezetője szerint a bíróság határozata nem fogja csökkenteni a helyi lakosokra nehezedő zaj- és levegőszennyezést, és Hathrow pénzügyi gondjait sem fogja megoldani.

Shirley Rodrigues, London környezetvédelemért felelős főpolgármester-helyettese jelezte, egyelőre vizsgálják, van-e lehetőség további jogi lépéseket tenni az ügyben.

A 14 milliárd fontos beruházás 2021-ben kezdődhet meg, a harmadik futópályát a tervek szerint 2026-ban adnák át a gépforgalomnak.