A Celebi Ground Handling lesz a Budapest Airport cargo bázisának első bérlője. A földi kiszolgálással foglalkozó cég 13 ezer négyzetméterre tart igényt a hamarosan felépülő új légiáru–elosztó központban, ami azt jelenti, hogy a Budapest Airport jövőbeli Cargo Városának közel fele elkelt. A repülőteret üzemeltető cég beruházása fontos mérföldkőnek számít a légiáru szállítás, a délpesti régió munkaerőpiaca, illetve a teljes magyar gazdaság fejlődése szempontjából is. A projekt első szakasza 2012-re valósul meg.

A most aláírt bérleti szerződés értelmében a Celebi a cargo-létesítmény szolgáltatásait igénybe vevő légitársaságok földi kiszolgálását végzi. Ehhez összesen csaknem hét ezer négyzetméter raktártérre, irodára valamint más különböző helyiségre, illetve több mint öt ezer négyzetméternyi egyéb területre van szüksége. A Budapest Airport több szakaszból álló cargo-fejlesztésének első fázisa összességében 26 ezer négyzetméternyi terület kialakítását jelenti, amelyet légiáru-szállítmányozásban érdekelt vállalkozások vehetnek birtokba.

Budapest kedvező földrajzi fekvése, valamint egyéb bíztató üzleti adottságok miatt jogos piaci igény mutatkozott egy jelentős légiáru-elosztó központ létrehozására, ezért a Budapest Airport úgy döntött, hogy BUD Future elnevezésű modernizációs programja részeként új cargo bázist épít. Az igazgatósági jóváhagyást követően a beruházás akkor kapott zöld utat, amikor a repülőtér szabályozási tervének módosításával Vecsés város önkormányzata az utolsó akadályt is elhárította a Budapest Airport légiáru-fejlesztéseinek útjából.

A légiáru- és logisztikai piac szereplőitől kapott visszajelzések alapján a helyiségbérlési igények jelentősen meghaladják a néhány évvel ezelőtti várakozásokat. Ezért a Budapest Airport máris a cargo bázis második üteméről tárgyal a lehetséges bérlőkkel, ráadásul a társaság az egyéni igényekhez igazított létesítményeket kínál.

A tervezési feladatok elvégzését követően a repülőteret üzemeltető cég már a múlt év végén építési engedély iránti kérelmet nyújtott be az illetékes hatósághoz, így az új terminálépület, a SkyCourt március 27.-i megnyitását követően hamarosan megkezdődhet a Budapest Airport következő nagyszabású fejlesztésének kivitelezése is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

© AIRportal.hu - kép

„A Cargo Város megépülése nem csupán a Budapest Airport és partnerei számára fontos. A beruházás révén egy összetett fejlesztési koncepció valósulhat meg a térségben, amely nem csak a régió számára lehet előnyös, hanem az egész magyar gazdaság hasznára válhat.” – hangsúlyozta az aláírást követően Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a bővíthetjük együttműködésünket a repülőtér üzemeltetőjével és a hamarosan elkészülő cargo város egyik legjelentősebb bérlői lehetünk. Hiszem, hogy a minden igényt kielégítő komplexumban a megszokott magas színvonalú szolgáltatást nyújthatjuk partnereinknek.” – mondta Osman Yilmaz, a Celebi Ground Handling Hungary igazgatója.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!