Kigördült a hangárból a Kína első nagy méretű – a Boeing 737 és az A320-as lehetséges konkurenciájaként is emlegetett – utasszállító repülőgépe. A Commercial Aircraft Corporation of China (COMAC) átlal gyártott C919-es prototípus hosszú késéseket követően készült el. A prototípus első repülésére várhatóan 2016-ban kerül sor, melyet a tervek szerint hároméves berepülési program követ, még mielőtt forgalomba állhat a „kínai csodarepülő”.

A Comac 2008-ban indította útjára a C919-es programot. Hajtóműgyártó partnerként a CFM Internationalt választották, amely LEAP-1C típusával készül az Airbus A320-as és Boeing 737-es piaci ellenfeléül szolgáló kínai utasgép meghajtására.

Kínában bemutatták az első hazai gyártású nagyméretű személyszállító repülőgépet, amely a legújabb Airbus A320-assal és a Boeing 737-es új generációjával készül felvenni a versenyt – jelentették be hétfőn Sanghajban.

A C919-es, két hajtóműves, egyfolyosós polgári utasszállító 158 üléses és átlagosan 4075 kilométert képes megtenni. A gép a Commercial Aircraft Corp. of China (COMAC) fejlesztése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
(Fotó: Comac) | © AIRportal.hu

(Fotó: Comac)


A több mint 4000 meghívott vendég és a média nyilvánossága előtt hétfőn Sanghaj Putung nemzetközi repülőterén bemutatott repülőgép a tervek szerint jövőre teszi meg első próbaútját, majd legalább 3 éven át végeznek vele tesztrepüléseket, mielőtt tényleges szolgálatba állítanák.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a COMAC már csaknem 520 rendelést vett fel a gépre 21 potenciális külföldi, illetve hazai vevőtől. A vállalat kész a rövidebb és a hosszított változatú repülőgépek gyártására is, a teherszállító és az üzleti változatot is kínálja. Az újgenerációsnak nevezett gépen a légitársaságok megrendeléseihez alkalmazkodva alakítják ki a kabint.

A C919-es száz szakember, 36 tudományos intézet és több mint 30 külföldi vállalat 7 éven át tartó fejlesztő munkájának az eredménye. A gyártásban 200 ezret meghaladó számban vettek részt műszaki szakemberek – közölték illetékesek.

„A legkorszerűbb hazai és külföldi forrásokat használtuk fel, a nemzetközi szabványok alapján terveztük és gyártottuk”
– jelentette ki Vu Kuang-huj, a COMAC vezérigazgató-helyettese.

A repülőgép sárkényszerkezetéhez harmadik generációs alumínium-lítium ötvözeteket használtak.

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn gratulált a fejlesztőknek és az első repülés gondos előkészítésére, a biztonság és a minőség szem előtt tartására hívta fel a figyelmet.

Kína 21 repülőterével és 1,3 milliárdos népességével a világ legnagyobb polgári repülési piaca. Légitársaságai évente több mint 100 millió utast szállítanak. Egy korábban közölt információ szerint a gép fejlesztésére 9,5 milliárd dollárt irányoztak elő.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!