December 28-án teljesítette szűzfelszállását az Embraer, brazil gyártó Legacy családjának legkisebb tagja a kilenc személy szállítására alkalmas 450-es.

A Sao José dos Camposban található Embraer főhadiszállás futópályájáról elemelkedő gép másfél órás berepülését a gyártó két tesztpilótája végezte, Eduardo Camelier és Eugénio Cará, de a fedélzeten tartózkodott Carlos Kobayashi tesztmérnök is.

A kis biznisz jet fejlesztését 2008-ban indította a brazil vállalat a nagyobb testvér, a Legacy 500-zal együtt.

A típus teljes fly-by-wire rendszerrel és az Airbus gépekről ismerős side-stick segítségével irányíthatóak. A tesztpilóta Eduardo Camelier elismerő szavakkal illette az ikerhajtóműves kisgépet: „nagyon sima repülésen vagyunk túl, a gép kiválóan irányítható, a fejlett avionika kezelése egyszerű és intuitív”.

Frederico Curado, az Embraer elnök-vezérigazgatója a jeles esemény kapcsán elmondta, hogy – „a fejlesztési folyamat egy év lemaradásban van a közepes Legacy 500-hoz képest, mely 2012 novemberében teljesítette első felszállását, ám a program még most is az elvárt ütemben halad és ezért gratulál mindenkinek, aki a Legacy 450 fejlesztésén és építésén dolgozott. A vállalat elkötelezett, hogy egy innovatív, megbízható és biztonságos repülőgépet adhasson az üzleti repülésben érdekelteknek.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


Az Embraer Legacy 450 első felszállása videón. (Forrás: Embraer YouTube Csatorna)

A Legacy 450 mockup-ja az októberi NBAA (National Businnes Aviation Association) üzleti repülési konferencián kedvező fogadtatásra talált, ám az Embraer ennek ellenére tovább finomított a gép paraméterein és a korábbi 4200 kilométeres hatótávot 4600-ra tornázta fel, miközben a kabin belső hosszúságát is növelte 15 centiméterrel így megnövelve az ülőhelyek közötti távolságot.

Az Embraer a tervek szerint haladva 2015-re megkaphatja a típus légi alkalmassági bizonyítványát.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!