Szeptember 1-től beintegrálódik a stuttgarti székhelyű Contact Air a szintén német, brémai székhelyű OLT Express Germany-be, és ezzel együtt megszűnnek az önálló repülési jogai (AOC).

A Contactair gépeivel kiegészült OLT így egy 12 gépes Fokker-100-ból, 4 gépes Saab-2000-ből és 1 Saab-340-ből álló flottával fog rendelkezni. A gépeket folyamatosan festik át az új piros-fehér színekre.

Az OLT Express az így jelentősen megnövekedett flottával a low-cost üzemelés irányába kíván elmozdulni. Ennek az új üzleti tervnek a része, hogy Október 16-tól heti három alkalommal járatot indítanak Drezda és Budapest között, melyről korábban már tudósítottunk.

Münsterből október 15-től Berlinbe, Münchenbe, Stuttgartba, Bécsbe, Párizsba, és Milánóba üzemeltetnek majd járatokat. Saarbrückenben lesz második bázisuk, ahonnan Münchenbe, Hamburgba, Bécsbe és Southendbe repülnek majd október 1-től. Harmadik bázisukat Drezdában alakítják ki. Innen Hamburg, Zürich, Budapest, Southend és Bécs lesz elérhető, Karlsruhet pedig Hamburggal és Béccsel kötik majd össze az OLT gépei.

Az „új” légitársaság átveszi a Contact Air és Swiss közötti korábbi szerződést is, mely alapján továbbra is 2 gép áll majd rendelkezésre a Swiss részére, így az OLT gépeit nem csak az októberben induló saját járatukon láthatjuk majd Budapesten, hanem a Swiss zürichi járatain is rendszeresen megfordulnak majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az OLT Express Germany terjeszkedése mindenképpen figyelemre méltó, főleg annak tekintetében, hogy az év elején hasonló lendülettel beindított OLT Express Poland leányvállalatuk rekord gyorsasággal, néhány hónap alatt ment csődbe.

Csak kevés gép volt saját színben, mivel a Contact Air rendszeresen adta bérbe Fokkereit a Lufthansának és a Swissnek, ezért a bérbeadás szempontjából szerencsésebb Star Alliance színekre festették inkább a gépeiket.

Fotó: Mészáros Balázs és Attila Ringel

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!