Peking szerdán ismét arra sürgette Malajziát, hogy koordinálja és gyorsítsa fel az ország légitársaságának eltűnt gépe utáni nemzetközi kutatást.
Tengerbe csapódhatott a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépe
A kínai külügyminisztérium szóvivője úgy vélte, hogy Kuala Lumpurnak kell vállalnia az elsődleges felelősséget a kialakult helyzet kezelésében, a nyomozásban. Csin Kang azzal a kéréssel fordult a malajziai hatóságokhoz, hogy vegyék kezükbe az üggyel kapcsolatos teendők irányítását.
Több mint tíz ország több tucatnyi hajója keresi a tengerben annak a Boeing 777-esnek a nyomait, amellyel immár ötödik napja megszakadt a malajziai légi irányítás kapcsolata, és amelynek 227 utasából 154 kínai.
Kína nyolc hajót, köztük négy hadihajót, továbbá három katonai repülőgépet küldött a térségbe, ahol az utasszállító eltűnését korábban valószínűsítették, de a roncsok utáni kutatásuk a Malajzia és Vietnam közötti vizeken eddig nem járt sikerrel. A gép fekete dobozának jeleit sem tudták befogni.
A kínai média kiemeli, hogy a mostani az eddigi legnagyobb mentő flotta a kínai tengerészet történetében, a hajók között van két legnagyobb és legkorszerűbb kétéltű – partraszállásra is képes – hajója, a 20 ezer tonnás Csingangsan és a Kunlunsan, valamint a 7000 tonnás Hajkou nevű romboló.
A kétéltű hajókon egyenként 100 tengerész van szolgálatban, négy helikopter is a rendelkezésükre áll, továbbá a víz alatti mentéshez is vannak berendezéseik. A mélytengeri kutatásra a 2400 tonnás Mianjang nevű fregattot küldték.
A tajvani védelmi tárca közölte, hogy parti őrségének két hajója mellé egy fregattot és egy C-130-as típusú szállítógépet is küldött a közös kutatáshoz.
A kínai vezetésen kezdettől nagy a belföldi közvélemény nyomása, hogy tudjon meg minél többet a történtekről, tájékoztassa az érintetteket és tegyen meg mindent állampolgáraiért, a történtek pontos kiderítéséért. A kínai sajtó arról számolt be, hogy helyi idő szerint szerda délutánig 115 érintett hozzátartozó érkezett Kuala Lumpurba.
Szerdán a központi média rövid, fényképekkel illusztrált hírben tájékoztatott arról, hogy Li Ko-csiang kormányfő az államtanács vészhelyzetek kezelésére kialakított központjából telefonon beszélt az egyik kutatóhajó kapitányával, és a keresés élénkítésére utasította.