Miután egy uniós irányelv általánosan megtiltja a légi permetezést, és csak kivételes veszély esetén engedélyezi azt, a vidékfejlesztési miniszter is ehhez igazítja a magyar szabályozást – a rendelettervezet a kormány honlapján jelent meg.

A tervezet egy 2005-ben született rendeletet módosít úgy, hogy légi permetezés csak a megyei kormányhivatal, növény- és talajvédelmi igazgatóságának engedélyével végezhető.

Az éves kijuttatási tervet az első permetezés előtt 30 nappal kell beadni a hatóságnak, amely csak kivételes esetben engedélyezi a munkát. Ilyen lehet például az, hogy olyan ökológiai kár fenyeget, amelyet csak légi növényvédelemmel lehet megakadályozni, vagy földi gépekkel nem végezhető el a permetezés, illetve az veszélyesebb a környezetre, mint a növényvédő szer légi kijuttatása.

Fotó: Czégény (Kamov) Peti ()

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Folyékony műtrágya repülőgépes kiszórásához a jövőben sem kell engedély.

A rendelettervezet indoklása szerint az utóbbi években megyénként – átlagosan – évi 45-50 légi permetezést jelentettek be. A szezonban így havi 10 engedélyt kell elbírálnia a hatóságnak.

Forrás: Index/MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!