Üdvözli, sőt érdekli is a Qatar Airwayst az Airbus A330-as utasgépek cargo átalakítási programja, ugyanakkor a légitársaság vezetője Akbar Al Baker azt sem hagyta szó nélkül, hogy még mindig nem teljesen elégedett az Airbus A350-es leghosszabb törzsű változatának teljesítményével – adta hírül a berlini turisztikai kiállításról, az ITB-ről a Reuters hírügynökség.

Az európai repülőgépgyár még az idei Szingapúri Airshown jelentette be, hogy partnereivel együttműködve útjára indítják a kéthajtóműves szélestörzsű típusuk, az A330-as utasszállító változatainak teherszállító repülőgéppé való átalakítási programját. A P2F, avagy Passenger-to-Freighter program kínálatában nemcsak az A330-200-asok, hanem a hosszabb törzsű -300-as típusváltozatok is átalakításra kerülhetnek, azzal egy egészen új Airbus teherszállító típust létrehozva.

Az Airbus maga is fontos szerepet szán az új típusnak, mivel a szükséges fejlesztési munkálatok elvégzését követően a P2F-program részeként elsőként egy hosszabb törzsű, A330-300-ast fognak átalakítani, amelynek tervezett szolgálatba állása 2016-ban várható.

A Qatar Airways vezetője, Akbar Al Baker a berlini ITB-n üdvözölte az európai repülőgépgyár legújabb átalakítási programját és azt nyilatkozta, hogy egyeztetések is folynak annak igénybevételéről. A hírek szerint a Qatar Airwayst legalább 20 darab utasszállító Airbus A330-as átalakítása érdekelné, de további részletek egyelőre nem láttak napvilágot. A Qatar jelenlegi flottájában összesen 29 A330-as típuscsaládba tartozó utasszállító repülőgép teljesít szolgálatot: 16 A330-200-as és 13 A330-300-as.

Az elismerés mellett kritikát is gyakorolt a világ ötcsillagos légitársaságának igencsak szókimondó vezetője, aki továbbra is elégedetlen az Airbus A350XWB program leghosszabb törzsű, -1000-es típusváltozatának teljesítményével. Al Baker a 370 üléses kompozit anyagokból készülő típusnak a súly és kapacitás mutatóival nem elégedett. A dohai székhelyű légitársaság pedig a legnagyobb és egyben első megrendelője is az Airbus A350 eXtra-Wide-Body típusainak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A330-as nem lesz része a Neo-családnak

Mindeközben fontos információ látott napvilágot az EADS konzorcium elnökétől, Louis Galloistól, aki a Flightglobal érdeklődésére megerősítette, hogy az A330-as típuscsalád – bár fontos szerepet szánnak neki – nem fog az A320-as típuscsaládhoz hasonló modernizáción átesni. Mindezekkel kapcsolatban Gallois úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem terveznek új hajtóműveket kínálni az A330-asokhoz. Indokul pedig egyértelműen az A350-800-asnak felállított „házon belüli” konkurencia feleslegességét hozta. Ugyanakkor, ha új hajtóművet nem is, de a jelenleg fejlesztés alatt álló és az A320neo-n debütáló Sharklet üzemanyagcsökkentő szárnyvégtechnológiát lehetséges, hogy megkapja majd az A330-as is.

Forrás: Reuters (2012. március 7.) / Flightglobal (2012. március 9.) / Fotó: Qatar Airways.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!