Érdeklődik a Wizz Air iránt az International Airlines Group, de emellett másik két légitársaságban is részesedést vásárolnának – írta iparági forrásokra hivatkozva a The Telegraph.
Értesüléseik szerint a British Airways, az Iberia, az Aer Lingus és a diszkont Vueling tulajdonosa codeshare megállapodásról tárgyal a China Eastern és a China Southern kínai légitársaságokkal, valamint részesedést vásárlását is vizsgálja a Norwegian Air Shuttle-ben és a Monarch Airlines-ban is a Wizz Air mellett.
A Telegraph azzal kapcsolatban jelentett meg cikket a témában, hogy a Qatar Airways a múlt héten 15 százalékra növelte részesedését az IAG-ben, és többen árgus szemekkel néznek az ügyletre. Elemzők szerint ugyanis könnyen bekerülhet az IAG igazgatóságába is, de a dohai légitársaság szándékai nem tisztázottak.
Willie Walsh, az IAG vezérigazgatója a Flightglobalnak adott, a napokban megjelent interjújában arról beszélt, hogy több légitársaság is érdekesnek tűnik a cégcsoport számára. Hozzátette, nincs konkrét ügy, amiért küzdeni kezdtek, de további konszolidációra lehet számítani az európai piacon.
A Norwegiant viszont név szerint is megemlítette, mint mondta, üzleti modelljük kiváló és van már némi informális kapcsolatuk is: a régebben pilótaként szolgáló Björn Kjos vezérigazgatóval baráti viszonyt ápolnak, és az IAG támogatta a Norshuttle-t az amerikai repülési jogok megszerzésében.
Az üggyel kapcsolatban lapunk megkereste a Wizz Airt, a légitársaság későbbre ígért reagálást.