A különféle fedélzeti eszközöket érintésmentesen használhatóvá tévő technológiák fejlesztésébe kezdett a Collins Aerospace, hogy járvány idején növelje az utasok biztonságérzetét.
A Raytheon tulajdonában álló amerikai vállalat elnöke, Troy Brunk nagy erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy az utasforgalom visszatérjen a tavalyi szintre. Elsősorban meg kell győzni az embereket, hogy repülőgéppel utazni egészségügyi szempontból is biztonságos. Az utazási kedv visszatérésében a cég szerint szerepe lesz a kabinok higiénikusabbá tételének, amelynek része az érintésmentes technológia – írta meg a Flightglobal.
A Collins Aerospace mint az egyik legnagyobb kabinberendezés-gyártó már a járvány előtt is nagy hangsúlyt fektetett az érintésmentesen használható berendezések kifejlesztésére, és főként a vizesblokkban történő alkalmazásukra.
A mosdóknál például a jól ismert ultrahangos szappanadagolón és csapon kívül olyan speciális fedelű vécécsésze kap helyet, amiből öblítéskor nem áramlik ki semmi, még aeroszol jellegű cseppek sem.
Az ilyen berendezések változó készültségi fokban vannak, ezért most a légitársaságokat kérdezi meg gyártó, hogy milyen területeken kellene gyorsan javítani az utasok biztonságérzetén, és ezekhez kapcsolódó technológiákat dobnak hamarabb piacra. Pénzügyi oldalról ennek várhatóan nem lesz akadálya, kereslet most gyakorlatilag bármire van, ami higiénikus és érintésmentes.
Ez igaz a teljes kabinra, ezért már arra vonatkozóan is folynak kutatások, hogy mely kritikus pontokon kerülhető el az érintés akár az utasok, akár a személyzet részéről. Ahol pedig nem kerülhető el, ott a felületet antibakteriális anyagokból érdemes készíteni, vagy azzal rendszeresen kezelni, esetleg bevonni.