Fellendítendő a valutabevételeket nyitni szeretne a turisztikai szektor felé Észak-Korea. A világtól elzártan élő kommunista ország új repülőjáratokkal és egész éves beutazási lehetőséggel csábítaná az utazókat.

Akárcsak az országot, az Air Koryo működését is nemzetközi szankciók sújtják. Az állami légitársaság járatainak üzemeltetése korlátok közé szorított. Külföldről a fővárosba, Phenjanba irányuló forgalom döntő többsége ezért Pekingen keresztül bonyolódik.

Az észak-koreai állami hírügynökségtől származó legfrissebb hírek szerint azonban a légitársaság délkelet-ázsiai és európai útvonalak nyitásával bővítené útvonalhálózatát és vele az országba érkező turista célú forgalmat – számolt be róla a Telegraph.

Az Air Koryo, amelynek flottájában olyan régi típusok is üzemelnek, mint a Tu-134-es, vagy az Il-62-es (képen) repülésbiztonsági okokból 2006-ban került kitiltásra az Európai Unió légteréből. 2010-ben azonban a flotta két Tu-204 típusú repülőgépére, amelyek megfeleltek az előírásoknak engedélyt bocsátottak ki a berepülésre. Ez ma is érvényben van.

A legfőbb „légi partner”, Kína idén év elején jelentette be, hogy hivatkozásul új légügyi szabályozásukra kitiltják légterükből a matuzsálemi kort megélt szovjet típusokat, amivel tovább szűkült a két ország légi forgalmában koreai részről bevethető típusok száma.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ahhoz pedig, hogy az EU a teljes tiltást feloldja és visszafogadja az Air Koryo-t újabb és biztonságosabb repülőgépekre lenne szükség. Az viszont továbbra sem kizárt, hogy egy alkalmas típussal olyan európai országba indítsanak járatokat, amely nem tagja az Európai Uniónak.

Az észak-koreai légitársaság flottájának jelenleg két legkorszerűbb típusa a regionális járatok teljesítésére alkalmas An-148-as és a középhatótávú, keskenytörzsű Tu-204-es.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!