Mark Anžur, az Adria Airways vezérigazgatója az EX-YU Aviation tudósítása szerint korlátozott piacnak nevezte Szlovéniát, éppen ezért bővíti ki működését és nyit új bázist Lengyelországban a légifuvarozó. Vajon sikerül-e hagyományos, nemzeti légitársaságból valódi európai légifuvarozóvá fejlődnie az Adriának?

A kivonás előtt álló Bombardier CRJ-200 típus.(Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A kivonás előtt álló Bombardier CRJ-200 típus.
(Fotó: AIRportal.hu)

Mozgalmas volt a 2014-es év Szlovénia nemzeti légivállalata számára. Rögtön januárban adtunk hírt arról, hogy teljes stratégiaváltást rendeltek el a cégen belül, amelynek köszönhetően flottaátalakítás, üzleti modell váltás és új útvonalak indítása is megvalósul a 2020-as céldátumig. Már az elmúlt egy év alatt is megmutatkozott az irányváltás, hiszen a korábban üzemeltetett Airbus A320-as típus már távozott a flottából, miközben a nem éppen gazdaságos Bombardier CRJ-200 típus is felkészül a gépparkból való kivonásra.

Az üzleti modell átalakítása abban merül ki, hogy a hagyományos modell helyett a Flybe és a Vueling légitársaságok esetén már megismert hibrid üzleti modell bevezetésén dolgoznak. Ennek értelmében a low-cost és a hagyományos üzleti berendezkedés együttese jönne létre, amely a jegyárak és a kínált szolgáltatások (pl. díjköteles poggyász-feladás) terén mutatkozhat meg.

Ami az új célállomásokat, illetve a bázisokat illeti, a jelenlegi két országhatáron túli bázis az albán főváros, Tirana és a koszovói Pristina repülőtere. Tiranából jelenleg Frankfurt és Ljubljana érhető el az Adria Airways járatain, míg ehhez csatlakoznak majd az új brüsszeli és párizsi útvonalak, amelyek március 31-én szállnak fel először. Pristina négy menetrendszerinti és három charter útvonallal rendelkezik a szlovén vállalat által.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez a két bázis egészül ki a harmadik, lengyelországi “hub”-bal, amely Łódź repülőtere lesz. A nyitás pontos dátuma még nem hivatalos, azonban március végén újabb járat kezdi meg a működését a lengyel városból, méghozzá Amszterdamba, így már két Adria-járattal büszkélkedhet a párszáz ezres utasforgalmat kiszolgáló légikikötő.

Az Adria Airways Airbus A319-es repülőgépe a Liszt Ferenc repülőtéren. (Fotó: Ispán Tamás) | © AIRportal.hu

Az Adria Airways Airbus A319-es repülőgépe a Liszt Ferenc repülőtéren. (Fotó: Ispán Tamás)


Karácsony táján érkezett a hír, miszerint München-Pozsony útvonalat indít az Adria Airways. Ez remek lehetőség a szlovák főváros repülőterének, hiszen napjainkban leginkább a körülbelül 50 km-re lévő Bécs Schwechat árnyékában él az M.R Stefanik névre keresztelt légikikötő. Azonban nem a mostani járatnyitás hozza meg a megváltást Pozsony számára, de a Ryanair és a Niki további, indulás előtt álló útvonalaik nagyban megkönnyítik a reptér utasforgalmi számadatának feltornázását.

A fenti eseményekből láthatjuk, hogy a szlovén Adria Airways háza táján a terjeszkedés nagyobb mértéket ölt a volt jugoszláv tagországon kívül, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük a vezérigazgató szavait, miszerint a szlovén piaccal csupán 5%-os utasforgalmi növekedés érhető el. Mark Anžur bizakodóan áll a jövőhöz, hiszen egy, már a 2015-ös évben tett nyilatkozata szerint London, Düsseldorf, Hamburg, de akár Szentpétervár és Milánó felé is repülhetnek a légitársaság repülőgépei.

Az Adria-vezér hozzátette, hogy 2014 csalódást keltő év volt, hiszen annak ellenére, hogy 7%-kal több utast szállítottak az év során az utasonkénti bevétel 10%-os csökkenést hozott. Erre az évre pozitívabb adatokat várnak, az utasforgalom terén 20%-os, míg a bevételek háza táján 15%-os növekedéssel számolnak. Ugyancsak fontos hozzátenni, hogy a 2015-ös év első felében kezdődhet meg a várva várt privatizációs folyamat, amelynek végén – remélhetőleg – új tulajdonost köszönthet az Adria Airways. Anžur elmondása szerint nagyobb esély van arra, hogy egy befektető csoport, mintsem egy rivális légifuvarozó szárnya alá kerüljön a vállalat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!