Figyelmeztetést kapott a Boeing legnagyobb kereskedelmi célú típusára, a 747-8-asra. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) által kibocsátott direktíva szerint a gépeken nemrég rendszeresített új hajtóműszabályozó szoftver működése ugyanis nem tökéletes, komoly biztonsági kockázatot rejt.

Úgynevezett légialkalmassági irányelvben (AD – airworthiness directive) szólította fel a Boeing repülőgépgyárat az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA), hogy javítsa ki a 747-8-as utas-, és teherszállító változataihoz egyaránt rendszeresített hajtóműszabályozó szoftvert, mivel annak működése bizonyos körülmények között súlyos helyzetet idézhet elő.

A hatóság szerint előfordulhat, hogy a szoftver nem teszi lehetővé a sugárfordítók alaphelyzetbe állítását. Egy, vagy több reverz ilyetén hibás működése a Szövetségi Légügyi Hivatal vizsgálata alapján a legrosszabb esetben a repülőgép irányíthatatlanná válásához, végül akár lezuhanásához is vezethet, ezért április 9-i hatállyal a szoftver eltávolítására, illetőleg javított verziójának rendszeresítésére szólították a Boeinget.

Az FAA szerint olyan biztonsági kockázat áll fenn, amely mihamarabbi beavatkozást igényel, ezért a hatóság nem is ad lehetőséget direktívájának hatályba lépése előtti fellebbezésre, a javítást végre kell hajtani. A szerviz körülbelül hat munkaórát vesz igénybe, és a javíttatóra mintegy 3500 dolláros költséget ró gépenként.

A Boeing 747-8 Intercontinental, valamint 747-8 Freighter típusok meghajtásáról a General Electric GEnx-2B típusú hajtóművei gondoskodnak, amelyekhez az amerikai gyártó nemrég dolgozta ki és rendszeresítette PIP (Performance Improvement Package) teljesítményjavító csomagját. Ezzel a gépek további 1.8%-os takarékosságot tudnak felmutatni az üzemanyag fogyasztás terén.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!