Michael Cawley repülőgépe a 2A terminál apronján

Egy hónap alatt egymillió eurót (mintegy 290 millió forintot) költ a Ryanair Magyarországon reklámra – mondta Michael Cawley, a Ryanair vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy eljárást kezdeményeznek a vetélytárs Wizz Air ellen az Európai Bizottságnál – adta hírül az MTI.

A Ryanair szerint a Wizz Air valódi tulajdonosa Európai Unión kívüli állampolgár, így a vetélytársára jogosulatlanul használja ki az uniós szabályt, hogy az unión belül az európainak minősülő légitársaságok szabadon repülhetnek bármely repülőtérre.

A vezérigazgató-helyettes szerint a Wizz Air tulajdonosi piramisának csúcsán Stuart Blackburn áll Máltáról. Arra az újságírói kérdésre, hogy a 2011 áprilisa óta a Wizz Air-ben igazgatósági tag Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a tulajdonosi kör tagja-e, a vezérigazgató-helyettes igennel válaszolt, de a tulajdonosi összetételre vonatkozó forrását nem kívánta megnevezni.

A Wizz Air kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben valótlanságnak nevezi a tulajdonossal kapcsolatos állítást, és emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság már vizsgálta a Wizz Air-nek mint holdingtársaságnak a tulajdonosi körét, és rendben találta. A közleményben úgy fogalmaznak: “a Ryanair állítása a Wizz Air tulajdonosi struktúrájával kapcsolatosan – számos egyéb állításához hasonlóan – nem felel meg a valóságnak. Egy korábbi Ryanair-bejelentés nyomán 2010-ben az Európai Bizottság az EU-törvényeknek megfelelőnek találta és elfogadta a Wizz Air tulajdonosi struktúráját. A tulajdonosi struktúra azóta sem változott.
A társaság részvényeinek 96 százalékát EU-állampolgárok birtokolják.”

A Ryanair sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére Michael Cawley közölte, hogy 45 ezer foglalásuk érkezett az elmúlt két hétben, a Malév február 3-iki leállását követően, és ennek alapján valószínűsítik, hogy már az első évben eléri a Ryanair magyarországi utasainak a száma a korábban bejelentett 2,4 milliót. A vezérigazgató-helyettes azt is megjegyezte, hogy a Malév kapacitásainak 95 százalékát már pótolták más légitársaságok, köztük a Ryanair.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A reklámokkal kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy promócióra 500 ezer eurót, nyomtatott hirdetésekre 250 ezer eurót költenek. Média hirdetésekre 200 ezer eurót szánnak, 50 ezer eurót pedig online hirdetésekre fordítanak. A Ryanair a jövő héten pályázatot hirdet iskoláknak is, amelyen 100 tanuló nyerhet a Ryanairrel rövid utazást.

Michael Cawley beszámolt arról, hogy 100 Malév pilóta kapott időpontot arra, hogy technikai felkészültségét felmérjék. Lehetőségként megemlítette, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő szimulátort is használják.

Forrás: Magyar Távirati Iroda (2012. február 14.) / Fotó: AIRportal.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!