A belga Brussels Airlines ambiciózus tervekkel próbál az egyre gyorsabban fejlődő európai piacon terjeszkedni. 2014 közepe felé újabb repülőgépekkel gazdagodik majd a járműpark és az útvonalhálózat is több célállomással fog bővülni. A vezetőség a már üzemelő járatok sűrűségét is igyekszik optimálisra faragni.

A vezérkar nemrégiben egy sajtókonferencián számolt be a cég jövőjéről szóló koncepcióról, mely apró lépésekben, de már a nyári menetrend kezdetekor, márciusban életbe fog lépni.

Az előzetes elképzelések szerint két darab Airbus A319-es repülőgép fog érkezni a flottához, melyek lehetővé teszik, hogy további 9 új nyári, és 2 nem szezonális útvonallal bővülhessen a társaság kínálata a brüsszeli bázisról.

Így a nyaralni vágyó utasok ezentúl átszállás nélkül érhetik el a belga fővárosból a legkedveltebb turistadesztinációkat, mint például Ajaccio, Athén, Bari, Bastia, Cagliari, Figari, Málta, Montpellier és Sevilla. Emellett pedig növekedni fog a járatok sűrűsége a firenzei, palermói, marseille-i, catániai és madridi útvonalakon. A bővítés keretein belül összesen 400 ezer üléssel növekszik a Brussels Airlines kapacitása.

Ami pedig az egész éven át üzemelő járatokat illeti, Krakkó és Varsó városába lehet könnyen eljutni a társaság gépein, melyekkel a cég újból szeretné megerősíteni a lengyel piacon való jelenlétét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Bernard Gustin, a Brussels Airlines vezérigazgatója kiemelte, hogy a légitársaság történelmének ez az eddig legnagyobb bővítési programja.

A légitársaság repülőgépei napi rendszerességgel megfordulnak Budapesten és Bécsben is. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A légitársaság repülőgépei napi rendszerességgel megfordulnak Budapesten és Bécsben is.
(Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


Viszont nemcsak a levegőben, de más területeken is fejleszteni fog a légitársaság, így hamarosan egy megújult honlapon keresztül lehet majd jegyeket foglalni, és számos egyéb funkciót is elérni. Emellett jó hír lehet azok számára, akik sokat utaznak, hogy új hűségprogram is fog indulni, mely kifejezetten az európai útvonalhálózatra lesz érvényes. A Miles&More program természetesen továbbra is elérhető marad a jövőben.

Azon utasok, akik előbb kiérnek a repülőtérre, vagy a két repülőút közötti időt szeretnék kellemesen eltölteni, hamarosan lehetőségük lesz az új brüsszeli lounge-ok valamelyikének meglátogatására, amennyiben a belépéshez szükséges kategóriájú jeggyel rendelkeznek, vagy a belépési díjat megfizetik.

„A fent felsoroltakkal úgy gondolom, hogy megfelelő módon illusztráltuk az elképzeléseinket azzal kapcsolatban, hogy a Brussels Airlines mind a kikapcsolódni vágyó, mind pedig az üzleti utasok számára minőségi szolgáltatást kíván nyújtani a jövőben is. És ez még csak a kezdete egy új, dinamikus Brussels Airlines-nak, mely kiválóan fog reagálni a piac minden egyes változására.” –tette hozzá Bernard Gustin.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!