Latin-Amerika egyre jelentősebb piaca az Airbusnak, ezért is fontos az európai repülőgépgyárnak, hogy az 500. gépet adhatta át nemrég a régióban. Az pedig külön is mérvadó, hogy a konkrét típus egy A321-es a LATAM Group számára, amellyel a gyáriak újabb bizonyítékát látják annak, hogy a világ ezen szegletében is növekszik az igény a nagyobb kapacitású utasszállítók iránt.

A LAN Airlines egyik sharkletes A321-es Airbusa. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A LAN Airlines egyik sharkletes A321-es Airbusa. (Fotó: Airbus)

Nem panaszkodhat az Airbus a latin-amerikai eladásait illetően, legalábbis ami az utóbbi évek tendenciáit illeti. Mostanra az európai repülőgépgyár ugyanis a saját bevallása szerint az ide irányuló gépszállítások több mint 60%-át uralja. Azért is szép teljesítmény ez, mert nem mindig volt ez így. A térség sokáig az amerikai gyártók gépei által volt dominálva, de az elmúlt tíz évben az Airbusnak sikerült megháromszorozni az itt forgalomban lévő gyártmányainak számát.

Mindemellett az elkövetkező két évtizedre is igen jók a kilátások. Az Airbus külön piaci előrejelzést is készített, amely összességében mintegy 2300 darabos gépigénnyel számol, 1784 darab keskenytörzsűre és 510 darab szélestörzsűre vonatkozólag, amelyből 29 az olyan extra nagy típusra érvényes, mint amilyen a saját palettáról az A380-800-as. Mindezt pedig a térségre jellemző, a világátlagot is meghaladó 4,9%-os forgalomnövekedés táplálja.

Latin-Amerikában az összes Airbus gyártmánynak sikerült elterjednie, kivéve egyet. A toulouseiak nagy fájdalmára ugyanis eddig még egyetlen A380-800-as sem lelt itt gazdára, noha többször is elhozták bemutatni a típust, hogy a személyes varázs is hatást gyakoroljon, de eddig sikertelenül. Vannak viszont A330-asok, A340-esek és a komplett A320-as gépcsalád, valamint nem utolsó sorban a legújabb A350XWB is hamarosan forgalomba áll. A brazil TAM Linhas Aéreasnak már a végszerelő soron fut az első eXtra-Wide-Body Airbusa.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Szélestörzsű megrendelést legutóbb az Aerolíneas Argentinas adott le, amely összesen 4 darab A330-200-ast rendelt a flottája számára közvetlenül a gyártól. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Szélestörzsű megrendelést legutóbb az Aerolíneas Argentinas adott le, amely összesen 4 darab A330-200-ast rendelt a flottája számára közvetlenül a gyártól. (Fotó: Airbus)

A legnépszerűbb típus azonban mindközül az A320-as, abból – jelen állás szerint a típuskódhoz passzolva – több mint 320 gép van szolgálatban latin-amerikai légitársaságoknál. Legkisebb számban pedig az A340-es képviselteti magát, kevesebb mint tíz géppel. Az Airbus adatai szerint a latin-amerikai és a Karib-térségben együttesen 550-nél is több gyártmányuk van forgalomban, de ami még fontosabb, hogy majdnem 400 gép vár még legyártásra a megrendelések alapján. Ráadásul az a négyszáz már nem is annyi, mert a tavaly év végi előrejelzésben foglalt adatsor óta idén év elején a kolumbiai Avianca kereken 100 darab A320neo-ra kötött vásárlási szerződést, vagyis már most körülbelül félezres állományról lehet beszélni.

Csak az új hajtómű opciós A320neo program Latin-Amerikában így már összesen 345 megrendelést szerzett. Az Avianca mellett az Azul, az Interjet, a Volaris, a VivaAerobus és a LATAM Airlines Group is vevők, amely mennyiségből megint csak jól kiolvasható, hogy továbbra is a keskenytörzsű típusai dominálnak ezen piacon az Airbusnak. Azok között viszont egyre inkább a nagyobb utaskapacitásúakat választják a légitársaságok, amit a 500. gépátadót megelőzően legutóbb a Volaris kapcsán is hangsúlyozni igyekezett az Airbus, amikor Mexikó első A321-es üzemeltetőjét köszönthették.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!