Tizenkét százalékos forgalomnövekedést tudott elérni januárban az Olympic Air légitársasággal kiegészült Aegean Airlines, amely az előző évi eredményhez képest ötvenhétezerrel többet, összességében 522 000 utast szállított 2014 első hónapjában.

Az Aegean Airlines tavaly ősszel kapott jóváhagyást az Európai Bizottságtól a pénzügyi gondokkal küszködő Olympic Air felvásárlására. A két légitársaság azóta összefésült működése során 12%-os növekedést sikerült elérni a teljes utasforgalomban, január hónapban.

A fővárosból, Athénból induló nemzetközi járatokon 9% lett a növekedés, amely 178 000 utast jelent, de ugyancsak emelkedett a Szalonikiből bonyolódó külföldi irányú forgalom is, amely annak ellenére, hogy csak szezonális bázisul szolgál ötvenezerrel többet, összesen 228 000 utast kezelt.

A görög légitársaság tájékoztatása szerint a forgalomnövekedéshez nagyban hozzájárult az útvonalhálózat tavalyi évben végzett bővítése, amellyel az új célpontok mellett a meglévő genfi, kijevi, varsói és prágai vonalaikon is erősítettek, továbbá ismét elérhetővé váltak, Madrid, Moszkva és Brüsszel városai, amelyek korábban már a kínálat részei voltak.

A felfelé ívelés jelentős eredménye, hogy az elmúlt négy évben először tudott a belföldi forgalom növekedni, mind az Aegean, mind az Olympic tekintetében. Athén esetében 18%, míg Szalonikiében 41% volt a felfutás. Január hónapra vetítve mindez 294 000 fős utasforgalmat jelentett. Az előző évben ez a szám csak 246 000 volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Aegean leszögezte, hogy mindebben jelentős érdeme van új jegyárpolitikájuknak, amelyet az egyesülést követően, november-december hónapokban már alkalmazni is tudtak, nem mellesleg igen szép eredményeket felmutatva a belföldi, szigetekre irányuló forgalomban. Különösen Mytilene, Chios és Samos tudtak komolyan fejlődni.

Aegean Airlines: Budapestről Athénba
Az Aegean Airines 2012 tavaszán jelent meg a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. A március 9-i járatnyitást követően a légitársaság kezdetben hetente négyszeri alkalommal kínált közvetlen légi járatot Athénba.

A jelenleg érvényben lévő téli menetrendben, amely március 29-ig tart, hétfőnként és péntekenként lehet igénybe venni Budapestről a társaság athéni járatait, de a 30-ától életbe lépő nyári menetrendben már a hét három napján, szerdánként, péntekenként és vasárnaponként lesznek Aegean-járatok.

Az október 24-ig tartó nyári menetrendi időszakban az Aegean gépei délután 15:35-kor indulnak Athénból és 16:25-re érkeznek Budapestre, ahonnan 17:05-kor szállnak fel és 19:55-re vannak ismét a görög fővárosban, ahonnan átszállással további számos célpont érhető el, többek között a magyar utazóközönség számára kedvelt Mykonos, Santorini, Korfu, Heraklion, Rodosz és Szaloniki is.

Az Aegean Airlines Airbus A320-as típusaival teljesíti budapesti járatait, amelyek fedélzetükön két osztályt, businesst és turistát is kínálnak. Az Aegean Star Alliance tagságának köszönhetően természetesen a törzsutas program adta előnyök is igénybe vehetők.

A repjegy.hu által szervezett „Az Én Légitársaságom 2013” szavazáson A legkedvesebb légiutas-kísérő kategóriában a magyar utasok az elmúlt év harmadik legjobb légitársaságának találták az Aegean Airlinest, alig lemaradva a második legjobbnak választott Qatar Airways, illetőleg az első, Turkish Airlines mögött.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!