A Polet légitársaság november 24-én jelentette be, hogy 26 évnyi üzemelés után pénzügyi problémák miatt kénytelen leállítani utas, valamint áruszállító ágazatát is.
![Klikkelj a képre a nagyításhoz! Talán a legszebb festésű Ruszlánoktól búcsúzik a repülős társadalom. A Polet flottájában teljesített szolgálatot a RA-82080 lajstromú példány is, mely az utolsó legyártott An-124-es. (Fotó: Polet) | © AIRportal.hu](http://airportal.hu/wp-content/uploads/2014/12/23959-15755454447_ae19bdb96a_b.jpg)
(Fotó: Polet)
A voronyezsi bázisú fuvarozó először csak Belgorod városába függesztette fel az üzemelést, de később már a légitársaság egyik járata sem szállt fel. A Russian Aviation értesülései alapján a társaság ügye még ugyanazon a héten a Moszkvai Döntőbíróság elé került, amely megfigyelés alá helyezte a céget, mivel az mintegy 163 millió rubeles tartozást halmozott fel több más céggel szemben.
A cég bíróság általi felügyeletet elsősorban az orosz Ilyushin Finance (IFC) lízingcég kezdeményezte, még 2014. március 28-án. A vállalat elmondása alapján a Polet összesen 163,5 millió rubellel tartozik 3 darab Antonov AN-124-100-as Ruszlán, valamint Il-96-400-as típusú teherszállító gépek bérlése végett, melyről a megállapodást a 2011-ben, valamint 2012-ben aláírt szerződések tanúsítják.
A Polet öt darab, svéd gyártmányú Saab 340, valamint Saab 2000 típusú utasszállító repülőgéppel rendelkezett a leállás idején. A teherszállítók már visszaadásra kerültek a lízingcégnek, a regionális utasszállítók sorsa egyelőre nem ismert.