A Jobbik feljelentést tesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér múlt heti leállásával kapcsolatban közérdekű üzem működésének különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gondatlan megzavarása vétség és a légi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt – adta hírül az MTI.

Bertha Szilvia országgyűlési képviselő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a Jobbik szerint a helyzet komoly büntetőjogi felelősséget is felvet, ezért kevésnek tartják a légügyi hivatal közigazgatási eljárását az üzemzavar miatt.

A költségcsökkentés miatt elmaradó fejlesztések, karbantartások ugyanis mind az irányítótorony dolgozóit, mind a légi közlekedés résztvevőit veszélyeztetik – írta Bertha Szilvia, hozzátéve: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye alapján nyilvánvaló, hogy a HungaroControl által szakmailag szükségesnek tartott legfontosabb fejlesztéseket tudatosan hanyagolta el az üzemben tartásra kötelezett Budapest Airport Zrt.

„A karbantartási hiányosságok nem csak az elektromos rendszert érintik, így annak egyoldalú vizsgálata csak eltereli a figyelmet a még lappangó, ám folyamatosan veszélyt jelentő egyéb elhasználódásokról” – tette hozzá a politikus. Az NFM csütörtöki közleményében tudatta, hogy a légügyi hivatal közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja meg annak a műszaki meghibásodásnak a körülményeit, amely miatt december 7-én lezárták a Liszt Ferenc-repülőteret.

A múlt pénteken a Budapest Airport vagyonkezelésében álló irányítótorony és a repülőtéri vezérlőfunkciók elektromos ellátórendszerének sérülése miatt kellett lezárni a repteret, a leállás mintegy 7500 utast érintett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!