Új informatikai rendszert vezettek be hajnalban Ferihegyen, ám ennek utastájékoztató rendszere felmondta a szolgálatot – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője az MNO-val. A Magyar Nemzet nemrég számolt be arról, hogy a repülőtéren elhelyezett tájékoztató monitorok, illetve a cég honlapja nem ad pontos tájékoztatást a gépek érkezéséről.

Egy utasra várakozó férfi tájékoztatta az MNO-t nem sokkal 14 óra előtt arról, hogy „Ferihegyen teljes a káosz”; a gépek érkezési ideje nem, vagy hibásan szerepel az utastájékoztató monitorokon. A Budapest Airport honlapján ugyanezt tapasztaltuk. Az ügyfélszolgálat kérdésre elmondta, új információs rendszert vezetnek be, az átállás okozza a fennakadást.

Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője arról nyilatkozott: péntek hajnalban új szoftvert vezettek be, amelynek utastájékoztató része mondta fel a szolgálatot a délelőtt folyamán annak ellenére, hogy a napokig tartó próbaüzem alatt nem adódtak problémák. Hardy elmondta: a rendszer fokozatosan áll helyre, remélhetőleg még péntek délutánra, de legkésőbb szombat reggelre ismét pontosan működni fog, addig is hangosbemondón tájékoztatják az utasokat és a várakozókat.

Forrás: HírTV

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!